Napi friss

Nádai Anikó rém kellemetlen helyzetbe hozta Az álommeló egyik jelöltjét

A fiatal fiú zavarában csak nevetni tudott.

Balogh Levente elnöki asszisztenst kereső műsora, Az álommeló a középdöntőhöz érkezett. A legutóbbi epizódban azt a feladatot kapták a szereplők, hogy forgassanak le egy reklámfilmet az üzletember által kijelölt Nádai Anikóval, Nyári Diával és Gáspár Lacival. Azt viszont a versenyzők nem tudták, a hírességek valódi feladata az volt, hogy minél jobban nehezítsék meg a forgatási körülményeket. A sztárok egy percig sem tétováztak, Anikó rögtön kiszemelte az egyik projektvezetőt magának. „Gergőn az első pillanattól kezdve éreztem, hogy feszegeti nálam a határokat, és olyan arcokat vágott, amiből arra következtettem, hogy nem szimpatizál velem annyira. Ebből kifolyólag hasonlóan reagáltam rá én is” – mondta a műsorvezető. A fiatal jelentkező tagoltan és lassan magyarázta el Anikónak, hogy mit viselhet a forgatáson, amin a műsorvezető látványosan megsértődött. „Figyelj csak, én értelmes ember vagyok, és értem ezeket a dolgokat. Nem kell velem úgy beszélni, mintha bolond lennék. Köszönöm.”

A tévés a továbbiakban sem könnyítette meg a stáb dolgát, oltári műbalhét csapott, amiért megkérték, hogy vegye le a gyűrűjét. Mindezek után odahívta magához Marcit, a csapat egyik félénk tagját, remélve, hogy zavarba tudja hozni a kérésével. „Van egy kis baj. Otthon hagytam a fejőgépem. Tudod, hogy van egy kisbabám, és szoptatok” – a fiú zavartan elkezdett kacagni, de gyorsan orvosolta a problémát.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!