Noha hosszú évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, úgy véli, ez a szakma nem igazán tanítható frontális oktatásban. „A nagy része kétségtelenül praktikum, kell hozzá valaki, aki a saját tapasztalatát tisztességesen el tudja mondani egy fiatal embernek, és az a fiatal ember fogékony rá. Fontos még a civil emberként szerzett műveltségé és a szókincs, ami mozgósítható – mutatott rá a Friderikusz Podcastban a tévés legenda. Meglátása szerint a tehetség nehezen definiálható ezen a területen. – Hiába olvasott valaki, ha nem jut eszébe, hogy ezt párhuzamként használja a közvetített személy kapcsán. Ha például elmegyünk egy társaságba, vadidegenek közé, előbb-utóbb van valaki, aki kiemelkedik, aki szóval tartja a társaságot, magyarán jó a dumája, de ez önmagában nem nevezhető tehetségnek. A sikereim hetven százalékban szerencsén múltak, ez a legfontosabb” – tette hozzá Vitray.
Az ikonikus kommentátor nem mindennapi pályafutása során 21 olimpiáról közvetíthetett. Úgy érzi, a személyes kapcsolatok és az ott megismert emberek tették különlegesebbé a világraszóló sporteseményeket. „Emlékezetes például a mexikói olimpia, ahol egy olyan családot ismertem meg, részben magyarokat, akiket rettenetesen megszerettem. Úgy utaztam el, hogy mindenki sírt, jómagam is, mert azt hittem, soha többé nem látom őket. Egy-egy olimpia alkalmával az ember kivetkőzik önmagából, és nincs egyéb érdeklődés – ezt már a Tribün című YouTube-műsorban mesélte. A 90 éves újságíró egyébként nem rajong a sportban tapasztalható új trendekért. – A sportrendezvény egy magasrendű iparág lett. A sportoló valahogy kevésbé fontos már. A budapesti úszó-világbajnokság alatt volt alkalmam megfigyelni a jelenséget: világítási effektusok, zeneszámok, köztes műsorszámok tarkították a versenyeket. Nem vagyok híve ezeknek, valószínűleg mert öreg vagyok, és máshoz szoktam.”
Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu
