Napi friss

Megszületett a TV2 műsorvezetőjének második gyermeke – Meg is mutatta a picit

Proksa Szandra úgy tervezi, rövidesen visszatér a munkába.

Nagy volt az izgalom a tévés családjában, hiszen Szandra a terhessége végén járt, amikor új otthonuk még messze nem volt kész. Szerencsére az utolsó pillanatban minden a helyére került, így a műsorvezető a szülés után már új házukba vihette haza második gyermekét. Edvárd után ismét kisfiúval bővült a család, aki az Edmond nevet kapta. A piciről készült első nyilvános fotót a minap osztotta meg a büszke édesanya az Instagram-oldalán. „Minden rendben van velünk, boldogság van. Nyilván a kezdeti nehézségek fennállnak, de túljutunk rajtuk. És be is költöztünk az új otthonunkba, úgyhogy nagyon-nagyon boldogok vagyunk” – mesélte Szandra a Tények Pluszban. Elárulta, második kisfia, akárcsak első gyermeke, császármetszéssel született – Edmond több mint 4000 grammal jött a világra –, ezúttal azonban már nem izgult a beavatkozás miatt. Szandra úgy tervezi, három hét után visszatér a stúdióba dolgozni, korábbi tapasztalatai után ugyanis bízik benne, hogy a szülést követően ismét hamar rendbe jön. Döntésében orvosa is támogatja, aki azt mondta neki, ha úgy érzi, hogy ez segíti a gyógyulását, és jól érzi így magát, ne fogja vissza magát.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!