Napi friss

Caramel a változás útjára lépett: „Egy év alatt felszedtem harminc kilót”

Az előadóművész nemrég töltötte be a 41. életévét, most érkezett el az ideje az életében, hogy életmódot válton.

A családapa szerep, az ismertség és a hosszú éjszakába nyúló fellépések, a koncertek megnehezítik Caramel vállalását, ám az előadóművész ezúttal nagyon elszánt. A fogyókúra mellett szeretne olyan életmódot kialakítani, ami hosszú távon is tartható, emellett egészséges, és a segítségével végre jobban bírja majd a hosszú napokat. Céljai elérésében szakemberek segítségét kérte, akik miután különböző vizsgálatokkal megállapították, hogy több mint húsz kilótól kellene megszabadulnia, igényeihez, adottságaihoz és életmódjához összeállították az edzéstervét és az étrendjét, amely napi ötszöri étkezést jelent. „Nagyon vékony kisfiú voltam még kamaszkoromban is, sőt még a korai felnőtt éveimben is. És ott jött a nagy változás az életemben, amikor kiderült, hogy porckorongsérvem van, és akkor minden sportot abba kellett hagynom, és egy év alatt felszedtem huszonöt-harminc kilót. Nemrég töltöttem be a negyvenegyet, igazából azt gondoltam, hogy ennek nem lesz különösebben semmi hozadéka, mégis fejben most jött egy sugallat, hogy most kellene életmódot váltani, és most kellene jobban az egészségemre odafigyelnem. Szeretnék minél tovább élni, hogy lássam a kisfiamat felnőni, megházasodni, meg a lányomat, meg a gyönyörű feleségemmel minél tovább, minél több évet együtt tudjak tölteni” – árulta el a Lifestyle by BioTechUSA YouTube-csatornáján.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!