Napi friss

Vágó István – A Legyen Ön is milliomos! szerződése tiltotta, amivel később megvádolták

Az egykori kvízmester most tiszta vizet öntött a pohárba.

Vágó István az ezredfordulótól egészen 2007-ig vezette a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedőt. Szigorú tanárként tette fel a vagyonosodni vágyó játékosoknak a különböző kérdéseket, amikre látszólag ő csípőből tudta a helyes válaszokat. Emiatt aztán sokan megvádolták, hogy bizonyára előre tudta a kérdéseket, így fel tudott készülni a válaszokból. Vágó a Partizánban azonban részletesen elmesélte, hogyan is zajlott a feladványok kiválasztása annak idején. Az első adás előtt feltöltötték a számítógépet 15 ezer kérdéssel, majd egy szerkesztő megnyomott egy gombot, így a gép kidobott 15 különböző műfajú és nehézségű kérdést. „Tehát az az állítás, hogy én szabtam meg, milyen kérdés jöjjön, és hogy előre meg tudtam nézni a válaszokat, az nem igaz” – hangsúlyozta a kvízmester, és hozzátette: a műsor licencszerződése kifejezetten tiltotta, hogy előzetesen megismerje a kérdéseket. Később, amikor Gundel Takács Gábor vezette a műsort, enyhült a szigor. Gundi ugyanis az összes kérdést megismerhette még a játék előtt, bár azt ő sem tudta, pontosan melyek fognak aztán játékba kerülni.

Kiemelt kép: Nagy Botond/fotoncental.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!