Napi friss

Farkasházi Réka – Egy bántó megjegyzés miatt pszichológushoz kellett mennie

Számára fontos személytől érkezett a kíméletlen kritika.

A mérgező kapcsolatok vagy munkahelyi légkör hosszú távon sajnos képes teljesen aláásni az emberek önbizalmát. Farkasházi Réka is megtapasztalta ennek minden negatív hozadékát. Évekig cipelt egy terhet, egy neki szánt bántó megjegyzést csak szakember segítségével volt képes feldolgozni. „Egyszer egy számomra fontos ember azt mondta, hogy felszínes vagyok és középszerű. Nagyon-nagyon fájtak ezek a mondatok. Nem a férjem volt. Nyilván bántani akart, de pontosan ugyanúgy beleégnek az emberbe ezek a mondatok. Hónapokig, talán évekig cipeltem, és rettenetesen fájt. Azóta rengeteget dolgoztam magamon, nyilván szakember segítségével, de átfordítottam ezt az egészet. És az van, az embernek akkor jön meg az önbizalma, ha azt, amit éppen csinál, a tudása legjavával szolgálja. És én elkezdtem magam elképesztő módon fejleszteni, hogy beleköthetetlen legyek a magam, nem mások számára. Hogy én tudjam, megtettem mindent” – mondta el a Nem beszélünk zöldségeket című podcastban Réka.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!