Napi friss

Egy kép bizonyítja: Polgár Árpád 2006-ban Fresh Andi mellett szállt ringbe a milliós nyereményért

Az utóbbi években pörög igazán a neve, pedig jóval korábban ismert volt a hírességek világában.

Polgár Árpádot évekig csak Polgár Tünde férjeként emlegették, hiszen nevét a legtöbben éppen a Feleségek luxuskivitelben című műsor miatt ismerték meg. Azt már kevesen tudják róla, hogy volt idő, amikor a ma már utazási vlgokat is készítő Árpád a partirovatoknak is állandó szereplője volt. Kapcsolatai révén a volt galériatulajdonos és műkincskereskedő egykor minden elit partin részt vett, ahol pénzemberekkel és aktuális médiasztárokkal bulizott, ráaádsul nem is akárhogyan. És éppen ennek az időszaknak köszönhetően 2006-ban már mint híresség tűnt fel a TV2 híres táskanyitogató játékában, az Áll az alkuban többek között Villányi Andrea, azaz Fresh Andi mellett.

Az Áll az Alkuban Fresh Andi mellett (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Könyvében, a Polgársorsban így emlékszik a régi időkről. „Rengeteg olyan embert ismertem meg, akinek ez az élete, számukra létfontosságú, hogy összejövetelekre, rendezvényekre, különféle eseményekre meghívást kapjanak. Furcsának találtam őket, és őszintén szólva nevetségesnek is, amiért képesek mindent megtenni azért, hogy bizonyos magazinok társadalmi oldalain szerepeljen a képük. Engem kifejezetten zavart, ha bekerültem a lapokba, mivel nem egyszer előfordult, hogy mire megjelent az újság, már régen egy másik nő volt az oldalamon. Egy alkalommal az egyik jó vevőm ügyvéd felesége éppen azt az újságot lobogtatja az orrom előtt, amelyben egy énekesnővel szerepelek közös fotón, és burkoltan, de az után érdeklődik, hogy mi is van közöttünk. Látom rajta, hogy ettől a kis liezontól mekkorát nőttem a szemében. Rögtön fontosabb lett számára a véleményem a vásárlásaival kapcsolatban, leginkább mégis az érdekli, hogy az aktuális partikról minél többet megtudjon. Amikor az egyik elit partira szóló meghívómat felajánlom neki, lázas izgalomba jön, nem értem, mitől olyan nagy dolog ez. Én eleinte élvezem a partizást, de hamar rájövök, hogy ugyanazokkal az arcokkal találkozom mindenütt, és a társaság nagy része azért jár ezekre az eseményekre, hogy pénzemberekhez, éppen aktuális médiasztárokhoz dörgölőzzön, mások pedig saját fontosságukat akarják bizonyítani azzal, hogy lám, őket ide is meghívták” – írta Árpád rég elfeledett múltjáról.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!