Napi friss

Bíró Ica – Asztrológusa tartotta benne a lelket

Horoszkópjában a 2023-as év nagy változásokat jelez. A csillagok állása alapján végre a kilakoltatással kapcsolatos ügye olyan kerékvágásban folytatódhat, amiről elmondható, hogy eljön az igazság pillanata.

A Metal Lady életében az asztrológia mindig fontos szerepet játszott. Amikor felvette azt a hitelt, amely miatt az élete vakvágányra futott, mégsem hallgatott a csillagokra. Ám szerencsére a peres ügyében bekövetkező pozitív fordulatot már a kilakoltatásakor is jelezték a bolygók.

Vannak szövetségesei

Ica boldogan újságolja a legújabb fejleményeket. „Gulya Tibor, a devizahitelesek ismert szószólója régi ismerősöm, az ő ügyvédei foglalkoznak az ügyemmel. A végrehajtásokkal kapcsolatban olyan szabálytalanságokra bukkantak, amelyek alapján elmondható, hogy a végrehajtók jogellenesen jártak el velem szemben. Ráadásul ezzel a végrehajtók tisztában voltak. Visszaéltek a hivatali hatalmukkal, illetve olyan fontos információkat hallgattak el előlem, amelyek hatására nem láttam tisztán az ügyemben. Egyébként a végrehajtók korrupciós ügyének egyik vádlottja az a végrehajtónő, aki végül engem is kilakoltatott.”

„Erős a hitem”

Az eljárás folytatódik, és nagy esély van arra, hogy Ica visszakapja az ingatlanjait. Pontosabban, jogilag vissza kell állítani az eredeti állapotot. Ha ez megtörténik, az árverési vevőnek ki kell költöznie. A sors fintora, ha nem teszi meg, akkor kilakoltatható… „2019-ben kellett elhagynom a házamat, és azóta töretlen energiával küzdök, amíg vissza nem kapom, ami jogosan az enyém. Erős a hitem abban, hogy az igazság győzedelmeskedik, és nemcsak az ingatlanjai­mat kapom vissza, hanem azt a több millió forintot is, amivel megkárosítottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatali visszaélés és csalás gyanúja ­miatt ismeretlen tettes ellene rendelt el nyomozást.”

„Az igazság velünk van”

Ica elmondta, hogy nem egyedi eset az övé. „A devizában eladósodottaknak üzenem, hogy akik ellen 2015 előtt indítottak végrehajtást, forduljanak szakemberhez. Mert ugyanolyan szabálytalanságokat találhatnak, mint az én esetemben.”

Születési horoszkópjában az újjászületést jelentő Plútó erősen áll, ennek hatására időről időre megtapasztalhatja a mélységet, és az abból való felemelkedést. Így van ez most is. „Nagyon hálás vagyok Izing Klárinak és az asztrológiának, mert az elmúlt négy évben ő tartotta bennem a lelket. Soha nem felejtem el, hogy amikor 2019-ben kilakoltattak, a képletemet vizsgálva mondta, hogy lesznek nehézségek, de ezekből fel tudok majd állni. Hogy az igazság győzedelmeskedni fog, és talán vissza is kaphatom az ingatlanjaimat, amiket elvettek tőlem. Többek között ezekbe a csillagoktól kapott üzenetekbe kapaszkodtam – mondja mély meggyőződéssel. – Tudom, hogy amikor felvettem a devizaalapú hitelt, akkor azt mondta az asztrológus, hogy ne tegyem. De olyan jó megoldásnak tűnt, és be akartam biztosítani magamat, hogy idős koromra legyen miből élni, ne szoruljak senkire. Már akkor tudtam, hogy olyan nyugdíjam lesz, amiből nem lehet megélni. És valóban, havi 103 ezer forint ma semmire sem elég. Ezért is gondoltam akkor azt, hogy talán a csillagok tévednek. Sajnos én tévedtem, az égbolton rend van…”

Sokan kihasználták

Képletéből az is kiderül, hogy időnként elkerülhetetlen módon kellett elszenvednie az anyagiak­kal kapcsolatos nehézségeket. Sokan ugyanis úgy gondolhatnak rá, mintha ő lenne Krőzus reinkarnációja. „Tény és való, hogy akikkel az idők folyamán üzleti kapcsolatba kerültem, azok rendre megpróbáltak kihasználni, ami általában sikerült nekik. De talán mindez egyfajta hajtóerőként is működhetett, mert ezek hatására nemcsak össze tudtam szedni magam, hanem új dolgokba is belekezdtem. Ezért is űztem többféle foglalkozást. Voltam modell, fitnesz- és életmód-tanácsadó, szerepeltem színésznőként, és sikereket élhetek meg még a mai napig Metal Ladyként.” Ica tavaly családi segítséggel új életet kezdett, és egy Budapesthez közeli településen tudtak egy kertes ingatlant vásárolni. Most a régi, életmóddal kapcsolatos könyvének újabb kiadásán gondolkodik, és örülne annak, ha találna olyan üzleti partnert, aki ezt felkarolná.

A Metal Lady tovább menetel

Ica jelenleg a Stress zenekarral lép fel rendszeresen. Legközelebbi koncertjük február 11-én lesz a budapesti Legenda nevű szórakozóhelyen.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!