Napi friss

Nemet mondott a The Voice-ra a Megasztár egykori döntőse

Bencsik Tamara lesújtó véleménnyel van napjaink tehetségkutatóiról.

Az énekesnőt annak idején a Megasztár negyedik szériájából ismerte meg az ország, a versenyben végül egészen az ötödik helyig menetelt. A tehetségkutató után egy ideig még láthatta őt a közönség, de pár évvel később úgy döntött, párjával együtt Németországba költözik, és ott próbál szerencsét. Ott a The Voice-ban próbálkozott, ahol már az első körben nagy sikert aratott, végül mégis nemet mondott a műsorban való szereplésre – minderről a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban mesélt. Mint mondta, a műsor első szereplőválogatásán Etta Jamestől énekelte az At Last című dalt, másnap pedig felhívták, hogy több castingra már nem is kell mennie, egyből várják a székfordulós szakaszra, ahol már a zsűri előtt kellett volna megmutatnia, mire képes a színpadon. Már ezt furcsának találta, de akkor ment el az egésztől a kedve, amikor kézhez kapta a szerződését, ami szerint hat évre el kellett volna köteleződnie a műsort sugárzó csatorna mellett. Azt azonban már nem garantálták, hogy segítenek neki lemezt, vagy akár csak egy dalt is kiadni. A szigorú feltételek láttán Tamara úgy döntött, nem kér a tévés énekversenyből, ráadásul volt elég munkája anélkül is.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy bár ő annak idején a TV2 tehetségkutatójában lett ismert énekesnő, ma már nem ajánlaná a feltörekvő énekeseknek, hogy ilyen műsorokba jelentkezzenek. Úgy véli, ezek már nem a tehetségről szólnak, hanem a botrányokról, és fontosabb, hogy a versenyzők eladhatók legyenek. Szerinte az is probléma, hogy a tehetségkutatók zsűrijében ülők gyakran kritikán aluli megjegyzéseket engednek meg maguknak, így pedig minden lelkesedést és hajtóerőt kiölnek a fiatal tehetségekből.

Kiemelt képek: YouTube/Nők, filter nélkül Köböl Anitával; Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!