Hűséges típus volt: ötvenhat évig élt feleségével, dr. Koch Gabriella orvossal. Negyvenhét évig lakott a Fő utcában, és harminchat éven át volt a Madách Színház tagja, ahonnan azért jött el, mert sorra haltak meg az általa tisztelt színészóriások, és az igazgató azzal marasztalta, hogy most már ő is a társulat nagy öregje lesz: „Megette a fene azt, ahol én lehetek a nagy öreg – mondta annak idején egy interjúban, és átszerződött a Mikroszkóp Színpadra. Keveset tudunk hányatott gyerekkoráról – ezeket a fájdalmas történeteteket megőrizte magának –, de azt elárulta, hogy a nevettetést használta arra, hogy megvédje magát: – Egészen pici voltam, amikor rájöttem, hogy jó poént kell mondani, és akkor nem pofozzák meg az embert. Sok nyaklevest megúsztam így” – mondta egy interjúban.
A színipályára úgy került az optikusként végzett fiatalember, hogy Kazimir Károlyt kísérte el felvételizni, ám őt nem vették fel, Körmendit igen. Zseniális volt abban, hogy a legkisebb szerepben is magára tudta vonni a figyelmet, és a legkomolyabb darabot is hahotába tudta fullasztani. Csehov Három nővér című darabját le kellett venni a műsorról, miután egy szilveszteri műsorban lement az a zseniális paródia, amelyben Haumann Péterrel és Márkus Lászlóval nemcsak játszott – szőke copfokkal –, hanem ő is írta. „Olyan akartam lenni, mint ő – mondta róla Gálvölgyi János, aki sokszor volt Körmendi partnere. – Sokat tanultam a ’Körmendi-iskolában’. Irgalmatlan precizitással dolgozott. Ügyes keze volt, minden darab makettjét megcsinálta, és szentendrei nyaralójukba szinte a teljes berendezést saját kezűleg készítette. A technika szerelmese is volt, az elsők közt volt videója és számítógépe.”
„Nagyon csavaros észjárása volt, a fonák fonákját is meglátta – mondta róla néhai direktora, Sas József. – Filozofikus alkat volt, komoly gondolatok kínozták. Csak a tehetséges embereket fogadta el. Egyszer egy fiatal protezsált hölgy próbálkozott nálunk a színpadon. János lakonikusan csak annyit mondott: ’Nem ő a hibás, hanem az, aki ideküldte.’” Nyertes Zsuzsát viszont elfogadta partnerként. „Egy kabaréjelenet felvételén folyton belebakiztam a szövegbe, mert rengeteg nevet kellett felsorolni. Zavart, hogy olyan nagy művészek várnak miattam, mint Antal Imre és Körmendi János, de ő odalépett és azt mondta, ne izguljak, és higgyem el, hogy akkor sincs semmi, ha kifelejtek egy nevet, mert ez nem egy Shakespeare-szöveg” – idézte fel korábban a színésznő, aki ettől úgy nekibátorodott, hogy megkérte a művészt, írjon neki egy saját szöveget, és így született meg A csók című monológ, amivel Zsuzsa nagy sikereket aratott.
Azt nem tudjuk, hogy mennyi csók jutott Körmendinek, de egy fiatal kollégájának azt mondta egyszer a házuk melletti cukrászdából a kapujuk felé tartva: „Régen a rúzsfoltokat, most a porcukrot törölgeti az ember a gallérjáról.” Szeretetből és hűségből valóban nem szenvedett hiányt, szakmai karrierjével azonban, bár a közönség imádta, nem volt elégedett: „Tizennyolc műtéten estem át, és érdekes módon amint éppen elindult a pályámon valami új, például kaptam egy erős főszerepet, ahol meg tudtam volna mutatni másféle arcomat is, abban a pillanatban jött a vesebaj, a tüdő- vagy a mellhártyagyulladás. Valaki ott, fönn nem akarta, hogy könnyen vegyem az akadályokat, de ennek így kellett lennie. Amiért megküzdünk, azt sokkal jobban tudjuk értékelni. Azonban én minden nehézség és baj ellenére szerencsés embernek tartom magam. A legnagyobb szerencse az életemben a feleségem, ő feledtetett velem minden rám zúdult bajt, vele kárpótolt az ég azért a sok betegségért, amin átestem.”
Kiemelt kép: Archív
