Napi friss

Újra egy asztalhoz ült Polyák Lilla és Homonnay Zsolt

A színészek 2016-ban döntöttek a válás mellett, ennek ellenére máig jó viszonyt ápolnak, és kiválóan tudnak együtt dolgozni.

Homonnay Zsolt még tavasszal mesélt a Jekyll és Hyde musicalről és az egykori feleségével való közös munkáról: „Az évadban ez a második olyan feladatunk Lillával, ahol szerelmeseket alakítunk. A Nine-ban ő volt a múzsám, most pedig azt a nőt alakítja, akiben a karakterem a szerelmet, a testi gyönyört keresi. Rengeteget ad hozzá a játékunkhoz a közös múltunk, számtalan árnyalatot tudunk megmutatni, hiszen pontosan ismerjük egymás minden rezdülését, és esténként könnyen egy hullámhosszra kerülünk. Sok mindent megéltünk együtt, ha csak azt veszem, van két közös gyermekünk, ők örökre összekötnek minket. Az, hogy a múltunk nem gátol, éppen ellenkezőleg, segít minket a közös munkában, a profizmusunkat mutatja. Ő csodálatos színésznő és énekesnő, akit a mai napig csodálok. Ha pedig a színpadon előtörnek belőlünk az érzelmeink, az együtt átélt magasságok és mélységek, akkor izzik közöttünk a levegő” – osztotta meg a Besttel az elismert színész.

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt egy zsűriben foglalt helyet (Fotó: Operettszínház)

A két színész ritka, de megszívlelendő példa arra vonatkozóan, hogy  a válás után is megmaradhat két ember között a jó magánéleti és szakmai viszony. Most a A Tiétek a színpad címmel meghirdetett alkotói versenyben zsűriztek együtt Szilágyi Enikő és Kiss-B. Atilla mellett. A vetélkedőt a Budapesti Operettszínház hirdette meg Keressük napjaink ifjú La Mancha lovagját felhívással. Számos fővárosi és vidéki diákcsoport jelentkezett, akik különböző kreatív módon dolgozták fel az említett darabot. December 11-én került sor a döntőre, ahol végül hat csoport szállhatott versenybe a fődíjért. Nem volt egyszerű választani a megannyi feldolgozás közül, de végül a zsűri csapata két előadás mellett döntött: az egyik a Piar Színpadé lett, a másik pedig a Felsős irodalmi színpadé. A közeljövőben mindkét csoport bemutathatja az előadását a Kálmán Imre Teátrumban. A Budapesti Operettszínház La Mancha lovagja című musicalja legközelebb 2023. április 13. és 17. között látható a Nagymező utcai teátrumban.

Kiemelt kép: Schumy Csaba; Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!