Szentpéteri Csilla - Bevallotta, mi élete legnagyobb baklövése
Villáminterjúnkban a zongoraművész fejezi be az elkezdett mondatokat.
Zene nélkül… élni a napjaimat kifejezetten élvezetes egy hosszú hónapokig tartó lemezfelvétel vagy egy maratoni turné után. Sokszor nem értik itthon a fiúk, hogy amikor egy ilyen időszak után zene szól a házban ezerrel, miért csukom be a szobám ajtaját. Azt kérdezik: „Hát milyen muzsikus vagy te, nem szereted a zenét?”
A nőiesség és a szépség… sokkal több nehézséget okozott az életemben, mint azt bárki gondolná. Ezerszer többet kellett bizonyítani szakmailag, szellemileg. A férfiak egy részénél nem lehet egy nő egyszerre szép, okos és tehetséges, a nők egymás közt pedig tudjuk, milyenek…
Nem mindegy, hogy… olasz vagy német közönségnek játszol. Előbbi egy perc zenélés után kacag, sír, utóbbi fél óra múlva lazít egyet a nyakkendőjén, egy óra múlva pedig kigombolja a zakóját.
Legnagyobb baklövésem az volt… amikor egy finn turnén nem vallottam be, hogy sosem szaunáztam. Rögtön felültem a legfelső padra, és azon agyaltam, hogy fogom ezt túlélni. Aztán berohantunk a tóba, ott görcsöt kapott a lábam, elmerültem, de megmentettek, szóval emlékezetes program volt…
Nagy vágyam… hogy nagyszabású filmek zenéjét megírjam, de úgy, hogy végig ott lennék a forgatáson, ami persze Új-Zélandon lenne.
Távol áll tőlem… a hiszti. Utoljára hároméves koromban dobtam bele magam egy pocsolyába, mert valami nem úgy volt, ahogy akartam. Apám rám nézett, és rögtön megértettem – ez nem méltó hozzám.
Kedvenc emlékem a nyárból… amikor Makón a gyerekkori barátom, aki tűzoltóparancsnok, kijött egy locsolókocsival, felvitt a felhők közé a kosárban, majd megfürdetett bennünket a 45 fokos hőségben ruhástul.
Mindig hittem abban… hogy sikerül felépítenem a Zongorabolygómat, ahol a saját szerzeményeimet és átirataimat játszom a zenekarommal!
Viszont sose hittem volna… hogy egyszer jobban eligazodom a számítógépek világában, mint a saját sminktáskámban.
Kiemelt kép: Archív