Napi friss

Mi történik a sztárvilágban? Egymás után szabadulnak meg értékes ingatlanaiktól

Hiába kötődnek érzelmileg az otthonukhoz, páran mégis az eladás mellett döntöttek.

Az utóbbi időben nem egy hazai híresség jutott arra a döntésre, hogy megválik imádott otthonától annak ellenére, hogy kemény munkával építette fel a házat, amihez ráadásul ezer emlék köti. Legutóbb a tavaly elhunyt Oszter Sándor felesége, a zongoraművész Failoni Donatella adta hírül közösségi oldalán, eladja a férjével közös diósjenői otthont. Az özvegy a Borsnak elárulta, családjával nem tudják fenntartani az ingatlant, ráadásul már így is rengetegbe kerül a fűtése, mivel gázkazán biztosítja a meleget a hideg hónapokban. Oszter Sándor még életében egyszer már próbált túladni a birtokon, akkor 750 millió forintot kért érte, végül azonban nem került sor az adásvételre.

A diósjenői házhoz medence is tartozik (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

Korda György és Balázs Klári 32 év után fájó szívvel vált meg budai szerelemvillájától, több mint 700 millió forintot kaptak a kastélyért, amiben 22 szoba található. A szemlőhegyi ingatlant az utolsó részletig közösen tervezték meg annak idején, ám most jobbnak látták, ha egy kisebb házba költöznek. A házaspár eddig 300 négyzetméteren élt, nemrég ennek a felébe költöztek a II. kerületben maradva. A Korda-villa rezsije eddig is borsos volt, a gázszámlájuk még békeidőben is félmillió forintra rúgott.

A Korda-villa (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

A boldogasszonypusztai birtokot először Galambos Lajos felesége, majd maga a Dáridó atyja és gyerekei hagyták maguk mögött. A birtokon álló hatalmas ingatlan még az 1800-as évek végén épült, tartozik hozzá egy halastó is. Lajcsi egykori otthona 14 lakosztályból áll, ám a zenész végül belátta: három gyermekével túl nagy egy ekkora ház. Pedig rengeteg emlék kötötte a családot az értékes ingatlanhoz, Lajcsi és volt felesége mindhárom gyermeküket ide vitte haza a születésük után. Ugyanakkor a ház nem egy többgenerációs ingatlan, mivel egy nagy központi nappali található benne, illetve kisebb szobák. Így több családnak már nem lenne kényelmes ott élni.

Galambos Lajos egykori otthona (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Kiemelt képek: Olajos Piroska (2), Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!