Napi friss

Friderikusz nem akart békülni Havas Henrikkel

Majd’ negyven éve támadt köztük nézeteltérés, amit máig nem beszéltek meg egymással.

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki Havas Henrik Media1-nek adott interjúja, amiben odaszúrt Friderikusz Sándornak. Havas először felemlegette, hogy annak idején Fridi őt és Betlen Jánost kérte meg, hogy születésnapja alkalmából készítsenek vele interjút, ugyanis őket tartotta az ország két legjobb riporterének. Ehhez képest Havas egy pohár vizet nem kapott az öltözőjébe, és a kólát is kifizettették vele, amit rendelt magának. „Semmi bajom nem lenne a Sanyival, ha énekelne. De beszéljünk inkább rólam, mert nekem legalább vannak saját ötleteim!” – zárta le a Fridi-témát Havas, aki korábban a Frizbiben is elmesélte ezt a történetet, bár akkor a születésnapi interjú egy másik részletét is felemlegette. Mint egykor elmondta, az interjú során ő és Betlen János elkezdtek arról beszélgetni, ki miért irigyelte akkoriban Fridit. Betlen azért, mert fiatal kollégája már akkor luxusautóval járt, míg ő egy Trabanttal, Havas pedig Fridi bátorságát irigyelte. Ezután a két riporter között egy félórás beszélgetés kezdődött, amit Fridi fortyogva hallgatott, miközben hozzá sem szóltak. Ez nem tett jót a kapcsolatuknak. Havas ezzel kapcsolatban elárulta a Frizbiben, ő többször próbált kibékülni kollégájával, ugyanakkor azt sosem titkolta Fridi előtt, nem tartja tehetségesnek, csupán szorgalmasnak. Mindezek fényében nem csoda, hogy Friderikusz inkább nem akart békülni Havassal.

De a két tévés közötti konfliktus forrása nem is az ominózus születésnapi interjú volt, sokkal inkább egy szakmai vita vert éket közéjük. Mint ismert, a nyolcvanas években Havas Henrik a Magyar Rádiónál dolgozott, és Tarnói Gizellával együtt készítették a Szorító nevű műsort 1985-től, amit több százezer ember hallgatott. Fridi hasonló műsort csinált BOX néven, amit csupán egy pár száz fős réteg élvezhetett Debrecenben. Havas már akkor nem nézte ezt jó szemmel, de azt meg egyenesen zokon vette, amikor Fridi később a könyvében azt írta, az ő műsora volt előbb. Igaz, azt is megjegyezte, arra is van esély, hogy Havas műsora volt korábban. Havas a könyv megjelenése után indulatosan nyilatkozott a sajtóban, eszerint őt nem az zavarta, hogy Fridi lenyúlta a műsorát, hanem hogy úgy állította be, mintha a BOX a Szorító előtt született volna meg. Mindez pedig olyan mély nyomot hagyott Havasban, hogy máig nem tette túl magát rajta.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu; TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!