Napi friss

Kulcsár Edina: „Nem kell attól félnem, mi lesz velem, ha kiadom magam”

Az utóbbi időben megfordult vele a világ, de a nehézségek ellenére sem bánja a döntéseit, sem a válást, sem azt, hogy átadta magát az új szerelemnek. Megingathatatlanul hisz benne, hogy minden rendeződik körülötte, és volt párjaikkal békében, barátságban hamarosan egy nagy, boldog mozaikcsaládként élhetnek.

Mióta van jelen az életében a spiritualitás?
K. E.: Már egész kiskoromtól. Nem volt fényűző gyerekkorom, legyen szó ruházkodásról vagy bármi másról. Mint mindenki, én is szerettem volna biztos megélhetést, és hogy a családomat majd támogatni tudjam, aztán az anyukám hatására elolvastam a Titok című könyvet, és onnantól kezdve másképp állok hozzá mindenhez. A legtöbb célom megvalósításában segített. Ez nem azt jelenti, hogy a spiritualitásra alapozom az egész életem, de hiszek és odafigyelek a jelekre, a vonzás törvényének ereje pedig napi szinten megmutatkozik az életemben.

Mit tanult magáról az elmúlt időszakban?
K. E.:
Hogy nem kell úgy élnem, hogy magamban tartom az érzéseimet. Jött valaki, akinek elmondhatok mindent, és ez nekem most újdonság. Hogy nem kell attól félnem, mi lesz velem, ha kiadom magam. Mert minden szavam, gondolatom, érzésem biztonságban van Márknál. Mi mindent kivesézünk, és ha valami bántja a másikat, addig nem állunk fel az asztaltól, amíg a teljes megnyugvást nem látjuk a másik arcán. Elképzelni sem tudom, hogy úgy hajtsunk álomra a fejünket, valami gond van közöttünk. Boldog vagyok, hogy megtaláltam a párom, töretlenül szeretjük egymást, még ha ennek jelenleg életvitelszerűen nem is tudunk hódolni.

Még kicsik a gyerekei, de bizonyosan érzik a változást. Hogy viselik?
K. E.:
Úgy érzem, nagyon jól. Látják és érzik, hogy valami más. Hogy egyedül vagyok velük, és hogy apa nincs már mindig itt. Nina még nagyon pici, de Medike 3 és fél évesen rendkívül értelmes. A gyerekek hihetetlen okosak, nem lehet őket átverni, és persze nem is akarom. Csak szeretnék mindent szépen lépésről lépésre adagolni nekik. Sokat beszélgetek velük, és azt érzem, hogy az eddigieknél is szorosabb lett a gyerekeimmel a kapcsolatom.

Belülről egy ideje újul, mi a helyzet a külsejével? Magánéleti fordulatoknál a nőknél általában ott is van változás.
K. E.:
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, hogy egy ideje sugárzom. Persze ezt az ember általában nem veszi észre magán, így én sem vettem észre, de itt köszön vissza az, hogy a szépségápolás nem elég önmagában ahhoz, hogy ragyogjunk. A lelki békére kell törekedni a leginkább, de mellette számos dolog képes hozzáadni a nőiességünkhöz. Az elmúlt időszakban eléggé elhanyagoltam magam, hiszen kár lenne tagadni, hogy a múltbeli események megviseltek. Most, hogy kezdek visszatalálni magamhoz, erősödöm, és tisztábban is látok, már nem engedek a sok bántásnak. Helyette ismét elkezdtem foglalkozni magammal. A tudatos bőrápolással kezdtem, amire az egyik vállalkozásom is épült. Már 1-2 hét elteltével látható a pozitív változás, így még szívesebben vagyok smink nélkül. Márk is jobban szereti, ha így láthat, bár függetlenül attól, hogyan nézek ki, mindig bókol.

A teljes interjú a Story tavaszi különszámában jelent meg, a cikk korábbi részleteit itt és itt olvashatják el.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!