Neve örökre egybeforrt a televíziózással, legfőképpen a MTV-n futó Delta című tudományos műsorral, amelyet 1965-től több mint három évtizeden át vezetett. Annak idején négy-öt millió embert is a tévé képernyője elé vonzott vasárnaponként. Népszerű volt, sőt a múlt század egyik legfényesebben csillogó sztárja. A Deltán túl táncdalfesztivált is vezetett, különböző show-műsorok, díjátadók háziasszonya volt, de kabaréjelenetekben és esztrádműsorokban is feltűnt. És hogy tudnánk elfelejteni a Szeszélyes évszakok című szórakoztató műsort, amit Antal Imrével közösen vezettek. Egészen az ezredfordulóig szerepelt a képernyőn, majd egy váratlan fordulatot követően a 2001-es csoportos leépítésnek ő is áldozatul esett. Egyik napról a másikra elküldték imádott munkahelyéről. Azt rebesgetik, sosem bocsátotta meg, hogy távoznia kellett a tévéből, de ismerősei azt mondják, nincs harag a szívében, továbblépett a sérelmeken. Igaz, saját bevallása szerint azóta sem néz tévét… Hiába rajonganak még ma is érte, évek óta visszavonultan él, nem kér a reflektorfényből. A sajtó megkeresését szinte mindig elhárítja, még volt tévés kollégáival sem igazán tartja a kapcsolatot.
Kudlik Júlia máig Szentendrén él. Egyedül lakik otthonában, férjét, akivel negyven évig éltek boldog házasságban, évekkel ezelőtt elvesztette. Úgy tudni, manapság az egészsége érdekében leginkább sétával múlatja az időt, naponta akár 4 kilométert is gyalogol, és előszeretettel forgatja a Bibliát. Korábban még a teológia szakra is beiratkozott az egyetemen, el is végezte, de diplomát végül nem szerzett. Szeret kertészkedni is, egyszer elmesélte, hogy lakóhelyén csatlakozott egy patchworkklubhoz, ahol az úgynevezett foltvarrás művészetét is elsajátította. Végül annyira a szívéhez nőtt, hogy európai kiállításokra jár a munkáival. Jól látszik, tévés múltjával ugyan végleg leszámolt, mégsem tétlenkedik. Az utóbbi években a népzene és a népművészet felé fordult, Szvorák Katalinnal, a Kossuth-díjas népdalénekessel közös albumot készítettek Szeretettel címmel. Az elmúlt hét évben együtt járták az országot, ahol Júlia saját gondolatait osztotta meg a közönséggel. Egy korábbi, zákányszéki előadás után például a következőket mondta. „Úgy gondolom, hogy ebben a mai beteg világban, amikor sokaknak a hatalom, az anyagi javak és az élvezetek birtoklása a legfőbb jó – amikor a ma embere győzni, uralkodni és fogyasztani akar, amikor a normális, természetes életet felváltotta a birtoklás, a nekem jár, az akarom nyugtalansága, azonnalisága és végtelen kielégülése, akkor úgy gondolom, ott semmi mással nem lehet változtatni, mint a szeretettel. A rosszak manapság azért olyan erősek, mert a jók olyan gyöngék. A jóknak pedig az kell, legyen a feladatuk, hogy a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát hirdessék, tanítsák és terjesszék.”
Legutóbb tavaly nyáron adott interjút a Magyar Krónikának, amiben többek között arról is beszélt, hogyan viszonyul az öregedéshez. „Tudomásul kell venni, hogy ez az élet rendje. Bár én könnyen beszélek, nem vagyok beteg, nem szedek gyógyszert. Nyilván egészen más az élete annak, aki bajokkal küzd, de mivel nincs jobb megoldás, tudomásul kell venni, meg kell barátkozni azzal a helyzettel, ami van. El kell fogadni. Lehet, hogy az idő ráncossá teszi a bőrt, de az érdeklődés hiánya a lelket teszi ráncossá. Mindaz, amit elmondtam, a lelkem munkája, és ha a lelkem ráncos, sosem fogok kisimulni. Vannak olyan körülmények, amelyeken egyszerűen nem tudok változtatni, bármennyire szeretnék is. De a hozzáállásomon mindig tudok változtatni.” A máig népszerű tévés arról is mesélt ebben az interjúban, hogy manapság már csak azt teszi, amihez kedve van. „Magam osztom be az időmet, azt vállalom el, amit szeretnék. Azt hiszem, inkább anticeleb vagyok, akinek nem az a fontos, hogy folyton ott ugráljon az előtérben, és akkor is beszéljen, ha nincs mit mondania. Egyébként akkor válnak az emberek szószátyárrá, amikor nincs mondanivalójuk. Szóval érdemes végigküzdeni az életet, és akármilyen nehézség jön, minden elmúlik: a rossz is és sajnos a jó is. Mégis érdemes végigharcolni ezt a földi létet, mert ezáltal edződünk olyan emberré, hogy még többet tudjunk adni, és még jobban tudjunk szeretni. És ez az élet lényege. A szeretet az élet kenyere.”
Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu
