Napi friss

„Szerencsétlen vagyok a szerelemben!” – Újra szingli az X-Faktor szépfiúja

Teljesen felemésztette a fiút a szerelmi bánat.

Szekér Gergő az RTL Klub tehetségkutatójában tűnt fel, de azóta már meghódította A Dal és a Csináljuk a fesztivált! színpadát is. A fiatal énekes szép sikereket ér el a munkában, de azt mondja, a magánéletében már nem ilyen rózsás a helyzet „Szerencsétlen vagyok a szerelemben – kezdi elöljáróban a story.hu-nak. – Most ért véget egy három és fél hónapos kapcsolatom, ami nagyon rövid, de nagyon intenzív volt. Úgy éreztem, hogy nagyon összepasszoltunk, de végül én mondtam ki, hogy legyen vége. Nem viseltem jól, hogy a szerelmem mindig minden problémát azonnal kimondott, közben mivel nemrég lépett ki az előző kapcsolatából, sok mindent rávetített a mi szerelmünkre, amit én nem éreztem jogosnak. Egyre többet pörögtem ezen, és szerintem emiatt a Csináljuk a fesztivált! színpadán sem tudtam úgy teljesíteni, ahogy szerettem volna. Ez az őrlődés teljesen felemésztett. Alkotni sem tudtam, képtelen voltam új dalokat írni – meséli az énekes. – Szeretném megtalálni a társam, de most úgy érzem, lehet, hogy nekem hagyni kellene ezt a dolgot, és soha többé nem belekezdeni. Azt tervezem, amikor jönnek az érzelmek, ezután inkább menekülőre fogom. Most így érzem. Persze, bízom abban, hogy ez idővel megváltozik majd. Amióta lezártam ezt a szerelmet, újra képes vagyok alkotni. Igaz, dühből írok, de legalább van ihletettség, két dal gyakorlatilag készen van, de szerintem a nyár végéig meglesz egy 12 számból álló lemez. Ez a munkaterápia egyáltalán nem rossz. Július 30-án este Nyárasdon lesz majd egy koncertem, ott már ezt a két dalt is biztosan énekelni fogom.”

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!