Orvosi tanácsra, a sztrókja miatt nem repülhet, de ez nem akadályozta meg abban, hogy párjával, Gyöngyivel bejárja Európát. Közben arra is jutott ideje, hogy hatvan év után visszatérjen ahhoz a londoni házhoz, ahol tizenhárom évesen egy felejthetetlen nyarat töltött.

A hosszú út Gyöngyi részéről komoly szervezést igényelt, hiszen Sándornak bottal és a járást segítő úgynevezett rollátorral kellett közlekednie. „Ettől féltem a legjobban. De végül semmi gond nem volt. Mindenhol éreztem az emberek hihetetlen tapintatát. Az egyik vonaton például egy asszisztens már azelőtt odajött hozzánk, hogy beértünk volna az állomásra. Szólt a kalauznak, készítsék elő a rámpát, és segítsenek levenni a bőröndöket. Nagyon jólesett ez a figyelem.”

„Nem repülhetek”

Révész Sándor nemcsak végigcsinálta az utat, hanem minden percét élvezte. Ebben még egy régi gyerekkori szokása is segítségére volt: a korán kelés. Miközben mások még aludtak, ő gyakran már a napfelkeltét várta. „Édesapám orvos volt, és gyerekkoromban a ruhásszekrénye közvetlenül az ágyam mellett állt. Nagyon korán indult munkába, reggelente ott öltözött, én pedig erre rendszeresen felébredtem. Ráadásul mindig mondott valami kedveset. Így aztán gyerekkoromtól kezdve korán ébredek.

Egy ilyen európai körútnál ez nagy előny, főleg, ha vonattal utazik az ember. A vérnyomásom, a vérhígító és a gyógyszereim miatt nem repülhetek. Hogy pontosan miért, annak az okát nem firtattam.

Az utazásunk egyébként részben Gyöngyi munkájához kapcsolódott. Az általa vezetett budapesti gyár húsz éve egy angol család tulajdonában álló, fennállásának 80. évfordulóját ünneplő nemzetközi cégcsoport tagja, és őt a párjával együtt, jelen esetben velem, meghívták az eseményre.”

Az út egyik legkülönlegesebb állomása London volt, ahol Sándor immár tizenötödször járt. Angliához azonban az első emléke köti a legerősebben. 1966 nyarán, tizenhárom évesen édesanyja jóvoltából egy felejthetetlen nyarat töltött ott. Most, hatvan évvel később Gyöngyivel visszatért ugyanahhoz a házhoz.

Most egy idős indiai úr a tulajdonos. Kijött hozzánk, beszélgettünk, én pedig elmeséltem neki, hogy hatvan évvel ezelőtt egy magyar házaspáré volt a ház, és én ott töltöttem a nyarat. Nem ismerte őket, nem tőlük vásárolta.

Hajnali borotválkozás

Sándor és Gyöngyi sem otthon, sem utazásaik során nem szoktak vitatkozni. Most azonban akadt egy apró nézeteltérés: egy hajnalon Sándor fél háromkor megborotválkozott. „Gyöngyi kicsit rosszallóan nézett rám, de ez csak egy pillanatig tartott, mert szerencsére visszaaludt.”

A borotválkozás azonban ennél sokkal többet jelent számára. A sztrók egyik első tünete ugyanis éppen borotválkozás közben jelentkezett. „Nem tudtam bedugni a borotvámat a konnektorba. Gyöngyi vette észre, hogy valami nincs rendben.”

A borotválkozásról ugyanakkor egy régebbi, megható emlék is eszébe jut. Gyerekkori barátja, Attila nyolcgyermekes családban nőtt fel, és amikor Sándor először járt náluk, irigykedve nézte a nagy családot. Az édesanya ekkor azt mondta neki: ahol elfér nyolc gyerek, ott elfér a kilencedik is. Így lett Sándor a család „fogadott” gyermeke. „A családfő, Gidi bácsi később agyvérzést kapott. Amikor meglátogattam, a féloldali érintettsége ellenére megmutatta, hogyan kell villanyborotvával borotválkozni. Talpig libabőrös leszek, ha rágondolok. A borotválkozásnál mindig eszembe jut ez a drága ember.”

„Minket összefűzött”

Egy ilyen hosszú utazás sok pár számára komoly próbatétel lehet. Sándoréknak inkább ajándék lett. „Nagyon sok esetben az utazás elválasztja az embereket. Minket összefűzött, összekovácsolt. Hálás vagyok Gyöngyinek ezért az útért, mert rengeteget dolgozott rajta, és hibátlanul sikerült.”

Útközben azonban egy újabb utazás terve vagy inkább álma is megszületett. Sándor a céges ünnepségen megismerkedett és összebarátkozott a cég indiai gyárát vezető indiai házaspárral, akik az énekest és párját meghívták Indiába. „Ez az invitáció nagyon vonzó kísértés. Lehet, hogy a következő utunk mottója: 80 nap alatt a Föld körül. Szerintem körülbelül ennyi idő kellene, hogy vonattal és még ki tudja, mivel odaérjünk. Meglátjuk” – teszi hozzá Sándor derűsen.