Napi friss

Eke Angéla – Fát ültetett egy fesztivál helyszínén

Több hazai zenész csatlakozott a színésznőhöz, aki a Duna-part Feszt nagykövete.    

Hazánkban eddig soha nem látott környezettudatos könnyűzenei fesztivállal várják idén nyáron a zene és a csodálatos zöld, vízparti környezet szerelmeseit Ráckevén. Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere, Patocska Olivér az OliverFromEarth nevű projektjével, Krajczár Péter, a New Level Empire alapító tagja és Miskovits Marci is szívesen vállalták a felkérést, hogy hazánk első környezettudatos könnyűzenei fesztiválján színpadra lépjenek. Ráadásul örömmel csatlakoztak Eke Angéla, a rendezvény nagykövete mellé, és közösen ültettek fákat Ráckevén, a Duna-part Feszt helyszínén is. „A faültetés számomra a jövő szimbóluma, az pedig külön pozitívum, hogy az akcióban a fesztivál több fellépője is részt vett. Fontosnak tartom, hogy azok az előadók, akikhez ez a téma közel áll, kiálljanak érte, és használják a nyilvánosság építő erejét. Támogatom, hogy a szervezők kisebb, jól teljesíthető vállalásokat tesznek, a fokozatosság elvével pedig abszolút egyetértek, mert szerintem is ezek működnek a legjobban akkor is, ha valaki hosszú távon tudatos életmódot szeretne folytatni” – magyarázta Eke Angéla.

Részben napelemmel üzemelő food tuckok és telefontöltő állomás, no plastic backstage, ökolábnyom-csökkentés és faültetés minden 100 eladott napijegy után a környező településeken – csak néhány a Duna-part Feszt vállalásai közül, amelyeket a szervezők és a fellépők is örömmel támogatnak.  A Duna-part Feszt július 28-ától július 30-áig tart Ráckevén, a Savoyai-kastély parkjában.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!