Napi friss

Falusi Mariann: „Györgyivel nem barátok vagyunk, hanem testvérek”

Sikerben, nehézségben, egészségben, betegség is kitartanak egymás mellett. Mariann és Györgyi szövetsége több mint három évtized után is rendíthetetlen.

A Pa-Dö-Dő énekesnői közel harmincöt éve elválaszthatatlanok egymástól, életük pedig nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is összeforrt. „Nem barátok vagyunk Györgyivel, hanem testvérek. Az első perctől kezdve egy húron pendülünk, igaz, mindketten más temperamentummal, készséggel vagyunk megáldva, a szándékunk azonban mindig egy irányba vitt. Györgyi például sokkal hirtelenebb természet, mint én, úgyhogy sokszor ’sepregetek’ egy-egy megnyilvánulása utána, de így imádjuk őt. Ami a szívén, az a száján! – mondta nemrég Falusi Mariann a Bestnek. Lang Györgyinek a szklerózis multiplex után nemrégiben a stroke-kal is meg kellett küzdenie, és bár a beszéddel még akadnak problémái, örök derűjéből mit sem veszített. – Azonkívül, hogy például Mari helyett ’Mai-nak’ hív, mert nem tudja kimondani az ’r’ betűt, szellemileg abszolút topon van, és mentálisan is ő a legerősebb ember, akit ismerek. Fantasztikusan derűs, teli van élettel, hálával, örömmel, nem véletlen, hogy három héttel a stroke-ja után már mikrofon mögé ült, és együtt vezettük a közös rádióműsorunkat. A hallgatók is imádják, ahogy beszél, mámorítóan édes, csak most már maximum nem vágunk egymás szavába.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!