Napi friss

A gyógyulás útjára lépett Révész Sándor

A zenész nagy küzdelmet vív az egészségéért, és úgy tűnik, győzelemre áll.

A Piramis legendás énekese kitartóan harcol, hogy minél hamarabb felépüljön márciusi stroke-ja után. A zenész eleinte se a jobb kezét, se a jobb lábát nem tudta mozdítani. A rehabilitációs kezeléseknek hála, a kórházba kerülés után egy héttel már fel tudta emelni a karját, lépcsőzött is, és az orvosainak hála, elkezdtek éledezni az ujjai is, minderről a hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatta rajongóit, akik a világ minden tájáról küldik neki a jókívánságokat. A rocklegenda legutóbb feltöltött videójából pedig már az is kiderült, hogy egyre hatásosabb a gyógykezelés. Bot segítségével ugyan, de képes magától sétálni a kórház folyosóján, és szemmel láthatóan a kedve is sokkal jobb. Rajongói és szerettei egy emberként állnak mellette, ami egyébként nagyon fontos a gyors felépülés szempontjából, hiszen bizonyos korábban tudott dolgokat – mint például Révész Sándor esetében a járás – újra kell tanulni, ami nemcsak fizikailag, de lelkileg is megterhelő lehet egy stroke-on átesett betegnek.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!