Úgy érzi: itt és most, a jelenben van a legnagyobb felelősségünk. „Amit most teszünk, annak a halálunk után is nyoma lesz – akár rossz, akár jó. Épp ezért igyekszem olyan emberré válni, akire szeretettel emlékeznek. Nem mindegy, hogyan bánok a gyerekeimmel, milyen áldozatokat hozok, hogyan építem és miként hozom egyensúlyba az életem. Ez a hozzáállás, valamint a neveltetésem is hozzájárul ahhoz, hogy harmonikus a házasságom. A szüleim nem rúgták fel a kapcsolatukat, amikor úgy érezték, hogy épp nem jól működik. A nagyszüleim és a szüleim is házasságban élték le az életüket az anyukám életének utolsó napjáig. Láttam az egymás iránti elkötelezettség szépségét és nehézségét is. Hiszek abban, hogy a család az apa, az anya és a gyerekek életközösségét jelenti, és hogy a gyerekeknek mindennap szüksége van az apa és az anya melegére. Emlékszem, mennyire megnyugodtam gyerekkoromban, amikor az apukám hazaért este a munkából, ahogy arra is, milyen öröm volt az anyukámhoz hazamenni az iskolából. Ez jelentette a biztonságos talajt a lábam alatt. Vannak olyan házasságok, párkapcsolatok, ahol csak az egyik fél gondolkodik így, és kettő helyett nem lehet megoldani a problémákat. Ezért tudom, előfordul, hogy nem lehet tűzön-vízen át egyben tartani a családot. Óriási szerencse, ha mindkét fél, a férj és a feleség is így gondolkozik – nálunk ez van. Mind a ketten dolgozunk azon, hogy jó legyen a közös életünk.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba
