Napi friss

Pogány Judit: „Amióta kövér vagyok, rettenetesen utálom a figurámat”

A Kossuth-díjas színésznő saját bevallása szerint mindig híján volt az önbizalomnak, és ez a szakmai sikerek ellenére sem változott.

Pogány Judit ritkán ad interjút, hétköznapjairól, magánéletéről pedig pláne nem sűrűn árul el részleteket. Nemrég azonban Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában járt, ahol többek között arról is beszélt, hogy egyre szorongóbbá vált az idő előrehaladtával. „Ma már nem járok boltokba. Van egy csemegeüzlet, egy zöldséges, egy-két benzinkút, azok közül is az egyik, ahol vásárolni is lehet.” Ruhaüzletbe vagy cipőboltba pedig be sem teszi a lábát. „Először is elterebélyesedtem. Egyre rosszabb alkatú lettem. Míg vékony voltam, konkrétan deszka, addig nem volt mint szégyellnem, persze éreztem, hogy jelentéktelen figura vagyok. De amióta kövér vagyok, azóta rettenetesen utálom a figurámat. Hiába vagyok huszonöt-harminc éve kövér, akkor sem tudtam elfogadni” – mondta el, és megelőzve a műsorvezető kérdését leszögezte: azért nem fogyókúrázott sosem, mert gyenge jellemnek tartja magát.

Kiemelt kép: Smagpictures/Nők Lapja x Archívum

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!