Napi friss

Ez volt a titka Csűrös Karola és Horváth Ádám házasságának

A 85 éves korában elhunyt színésznő odáig volt a férjéért, így nem csoda, hogy elvesztését sosem tudta feldolgozni.

Csűrös Karola és Horváth Ádám boldog házasságban éltek együtt, 1966-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és életük végéig nagy szerelem volt köztük. Amikor az ötvenedik házassági évfordulójuk után egyszer megkérdezték a színésznőt, hogy mi a titka hosszú, tartós kapcsolatuknak, a következőket mondta: „Először is szeretni kell a másikat, de nem csak azzal az ájult szerelemmel, amikor valaki nem lát, nem hall, és nem tudja, hogy milyen a másik. Kell tudni, hogy milyen a másik! Amikor esetleg rájössz, hogy van egy pár olyan tulajdonsága, amiről nem tudtál, azt is el kell fogadni. Mostanában azt mondják, hogy ’Már három hónapja együtt vagyunk…’, és ha nem stimmel valami, puff, mindjárt elválnak. Ezt nem lehet. Ha én valakit szeretek, és valakiről tudom, hogy én vele akarom leélni az életem – ami nagyon ritka, és nagyon nagy dolog – , azért áldozatot is kell hozni. Néha meg is kell alkudni – fejtegette az ATV reggeli műsorában. – Mi szerettünk együtt dolgozni, szerettünk otthon együtt lenni kettesben. Fantasztikus volt csak beszélgetni is. Hasonló az ízlésünk, ugyanúgy szeretjük a zenét, a képzőművészetet, és csodálatos utazásokat tettünk együtt.”

Csűrös Karola és Horváth Ádám között sosem merült fel a válás gondolata, csupán egyszer, de akkor is csak viccből. „Megfenyegettem Ádámot, hogy végeztünk egymással, ha nem játszhatok a Szomszédokban. Nevetve válaszolta, hogy ez is egy lehetőség, de Etust valójában nekem találta ki” – idézte fel a színésznő egy Bestnek adott korábbi interjújában.

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!