Napi friss

Csűrös Karola emlékére

A Szomszédok Etusaként zárta őt szívébe az ország, de öt évtizeden át játszott a Madách Színház színpadán. Mindennél jobban szerette a szakmáját, és még annál is jobban imádta férjét. Horváth Ádám halála után azonban zárkózottan élt.

Csűrös Karola, vagy ahogy mindenki hívta, Karcsi, Budapesten született. Édesanyja híres festőművész volt, tőle örökölte kézügyességét, a művészethez való érzékét. Három testvér közül ő volt a középső. Nővére később gyerekorvosként dolgozott a Heim Pál Kórházban, míg vegyészmérnök öccse Amerikában telepedett le. „Sajnos elszakadtunk egymástól, pedig amíg itthon élt, jó testvérek voltunk. A nővéremmel tartjuk a kapcsolatot, neki nagy családja, tíz unokája van. Imádom őket!” – mesélte a színésznő évekkel ezelőtt egy interjúban.

Meglepő módon Kossuth-díjas, akadémikus édesapjától örökölte a színészi tehetségét. „Nagyon szeretett szerepelni, legendásan szórakoztató előadásai voltak az egyetemen, ahol tanított” – emlékezett édesapjára, aki így nem csoda, hogy kezdetektől támogatta lánya színészi ambícióit, aki már gyerekként imádta a zenét, az operát, a táncot, az irodalmat, a képzőművészetet. Álmait valóra váltva, 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1962-ben csatlakozott a Madách Színház társulatához, ahol ötven éven át volt társulati tag.

Ábel Anitával a Szomszédokban (Fotó: Smagpictures)

Egy évre rá megismerkedett Horváth Ádám rendezővel Győrben, de akkor még mindketten kapcsolatban éltek. Három évvel később találkoztak újra a fővárosban, akkor már mindketten egyedülállók voltak. „Ádám albérletben lakott. Nekem volt egy kis garzonom, és hozzám költözött, majd megvettük a lakást, ahol a mai napig lakom. Amikor beköltöztünk, semmink nem volt, csak egy létránk, egy kosarunk benne a ruháinkkal, a könyveink a földön, és egy ágy” – mesélte egy interjúban.

Nem vártak sokat az esküvővel. Amikor hivatalosan is összekötötték az életüket, nem vettek karikagyűrűt egymásnak, mert tudták, úgysem fogják hordani. Soha nem is ünnepelték a házassági évfordulójukat, mert úgy voltak vele, ha egyikőjük is elfelejti, abból csak balhé lett volna. „A férjem nem egy mézes-mázos fajta, viszont mindent meg lehet vele beszélni, bármiben kikérhetem a véleményét, mindig jókat mond. Hallgatok is rá! Számomra ez a fontos egy házasságban, ezért tiszta szívből mondhatom, Horváth Ádám nekem a tökéletes férj.”

Horváth Ádám és Csűrös Karola (Fotó: Smagpictures)

A házaspár a rendező tavalyelőtt bekövetkezett haláláig boldogan élt együtt, közös gyermekük azonban sosem született. „Biztos sokan azt mondják, hogy önző vagyok, de én a hivatásomat, a munkámat mindennél jobban szerettem. Éjjel-nappal dolgoztam, és erről nem tudtam volna, de nem is akartam lemondani. Azt pedig tisztességtelennek gondoltam, hogy azért szüljek gyereket, hogy majd bébiszitter nevelje fel.”

Amióta férje hosszú betegség után elhunyt, a színésznő kizárta a nyilvánosságot az életéből. Nem titkolta, képtelen feldolgozni az űrt, amit hitvese hagyott maga mögött. Csűrös Karola 85 éves korában ment imádott férje után.

Kiemelt kép: Gálos Mihály Samu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!