Napi friss

76 éves lett Goldie Hawn – szerelmet kapott ajándékba az élettől

Az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő közel negyven éve találta meg a boldogságot Kurt Russell oldalán. Kapcsolatuk kiállta az idő próbáját, máig odáig vannak egymásért, de házasságra sosem gondoltak.

A sztárpár annak idején megfogadta, hivatalosan sosem kötik össze egymással az életüket, és bár ekkora szerelem esetén ez nehezen érthető, úgy tűnik, nem döntöttek rosszul. 1983 óta, azaz 38 éve alkotnak egy párt, rendületlenül szeretik egymást, és ma is ugyanaz a fény csillog a szemükben, ami a kapcsolatuk kezdetekor.

Fotó: Getty Images

Kettejük története egészen 1966-ra nyúlik vissza. Egy Disney-film forgatásán ismerkedtek meg, ám akkor még nem álltak készen egymásra. Goldie 21 éves volt, Kurt pedig mindössze 16. Legközelebb 1983-ban, a Második műszak forgatásán találkoztak, ahol a színész meglepő szavakkal bókolt Goldie-nak: „Amikor a forgatáson találkoztunk, erősen másnapos voltam, és nem esett le, hogy ő az a lány, akivel korábban már együtt dolgoztam. Fantasztikusan nézett ki, és amikor megláttam, automatikusan kiszaladt a számon, hogy: ’Ember, nagyszerű alakod van!’ Gyorsan bukott ki belőlem ez a mondat, és valószínűleg meg is leptem vele, mindenesetre megköszönte a különös bókot” – idézte fel később Kurt Russell.

Az első randijukra az egyik forgatási nap után került sor. Egy klubba mentek, ahol órákig beszélgettek, majd átmentek a házba, amit Hawn nem sokkal korábban felújítási céllal vásárolt – ám mivel nem volt nála a kulcsa, kénytelenek voltak betörni. Épp a képzeletbeli bútorok közt voltak a majdani hálószobában, amikor a rendőrség rájuk rontott. Szerencsére nem tették tönkre az estéjüket, amit így be tudtak fejezni egy hotelszobában… És azóta is együtt vannak.

Fotó: Getty Images

És hogy miért nem házasodtak össze? Goldie egyszerűen összefoglalja. „Tökéletesen megvagyunk anélkül, hogy összeházasodnánk. Én már így, önmagában véve elkötelezettnek érzem magam Russell felé. És hát nem ez a lényege a házasságnak? Addig, amíg ebben az odaadó, elkötelezett lelkiállapotban vagyok, az őszinteség, a törődés és a szeretet állapotában, jól vagyunk. Ragyogóan felneveltük a gyerekeinket, akik nagyszerű emberek. Úgy érzem, remek munkát végeztünk, és nem kellett összeházasodnunk hozzá. Szeretek minden reggel úgy felébredni, hogy látom Russellt, és tudom, hogy van választásom. Nincs okunk összeházasodni.”

Fotó: Getty Images

Teljes a mozaikcsalád

Amikor összejöttek, Goldie-nak már volt két gyermeke – Oliver és Kate Hudson – a második exférjétől, Bill Hudsontől. Kurtnek pedig egy fia, Boston a korábbi házasságából. Közös fiuk, Wyatt 1986-ban született, és az anyai féltestvéreihez, valamint a szüleihez hasonlóan ugyancsak a színészi hivatást választotta.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!