Ritkán nyilatkozik, akkor pedig pláne, ha önmagáról kérdezik. Most is csak szűkszavúan szólalt meg. Básti Juli viszont szívesen mesélt nekünk róla. A két kiváló színművésszel Szabó G. László beszélgetett.

„Csodás érzés volt” – mondja ­Cserhalmi György, amikor arról kérdezem, hogyan élte meg, hogy augusztus 20-án több évtizedes művészi munkássága elismeréséért megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét. Ünnepség a Kupolateremben, Himnusz, Szózat, ez mind megható volt számára. De, mint mesélte, ami utána jött, az a kötetlen beszélgetés, mára ugyancsak emlékezetes élményévé vált…

Már gimnáziumban rajongott érte

A színész magas rangú kitüntetése filmes, színpadi és koncertpódiumi partnernőjét, Básti Julit is határtalan örömmel tölti el. Évtizedek óta ismerik, kedvelik és tisztelik egymást. Juli nem titkolja: már gimnazistaként is rajongott Cserhalmi Györgyért. „Naná! Minden lánynak feltűnt az osztályban. Nem kis hatással volt ránk. A nagybátyámnak, Zolnay Pálnak volt egy filmterve. Írt egy forgatókönyvet, és azt akarta, én is játsszak majd a filmben. Másodéves voltam a főiskolán. Palkóval együtt egy nap Gyuri is feljött hozzánk, és csináltunk egy-két jelenetet. Személyesen akkor ismertem meg őt. Addig csak messziről csodáltam. Kezem-lábam összeakadt, úgy izgultam. De úgy szólt hozzám, hogy meg tudtam mozdulni a jelenetben.

Iszonyú helyes volt, annyira közvetlen, annyira jókedvű! Ő akkor már híres színész volt, mégsem éreztette velem, hogy én egy kis csitri vagyok.

Partnernek tekintett. A filmből sajnos semmi nem lett, de született belőle egy szakmai szerelem.”

Hogy ott és akkor miért nem lett köztük több? Mert mint Juli mondja: „Bizonyára akkor is halál szerelmes voltam valakibe. Talán ennek köszönhettem, hogy végső bántomban nem ugrottam a Szabadság hídról a Dunába. Természetesen továbbra is nagy rajongással néztem Gyurira.”

„Leesett állal figyeltem”

De a történetük tovább folytatódott. Juli harmadéves főiskolásként bekerült az ­akkori Nemzeti Színházban Arnold Wesker A konyha című darabjába, amelynek főszerepét a színész játszotta. „Felszolgáló voltam, tizenkét tányért raktam fel a karomra, úgy rohangáltam. Gyuri bravúros mutatványok egész sorozatával kápráztatta el a közönséget és engem is. Valósággal zsonglőrködött a tányérokkal, edényekkel.

Ő egy revelatív színész, vagyis teljesen új stílust hozott be a magyar színjátszásba. Leesett állal figyeltük őt.

Apámat és anyámat a ­régi Nemzetiben láttam játszani. Az ő nemzedékük más stílust képviselt. Gyuri már Törőcsik Marival játszott a Téli regében. Óriási élmény volt. Még levegőt venni sem akartam, csak akkor, amikor ők, addig visszafojtott lélegzettel néztem, hogyan játszanak. Gyuri zászlóvivője volt a modern színjátszásnak. Meg ahogy ő egy szöveget megfogalmaz, ahogy elmond egy sort, ahogy az megszületik a fejében, és interpretálja! Eszedbe sem jut, hogy ezt így is el lehet mondani. Csak az, hogy ’Úristen, ez milyen jó!’ Ezt akartam elsajátítani Kaposváron én is, amikor a főiskola után oda szerződtem.”

Aztán végül mindketten a Katona József Színház tagjai lettek, ahol – hihetetlen! – sosem játszottak együtt. „Fájlalom, hogy egyetlen darabban sem kerültünk össze. Nem értettem, miért nem, és erre ma sem találok magyarázatot. ­Óriási hiányérzetként maradt meg ez bennem. Épp ezért repestem a boldogságtól, amikor felhívott Dés László, hogy Bereményi Gézával együtt lemezt csinálnak nekünk.”

„Kincset kaptunk a kezünkbe”

Így aztán végre mégis csak együtt dolgozhattak. „Géza minden egyes dalszövege pontosan felépített dráma vagy novella, rengeteg érzéssel. Van bennük fájdalom, vonzás és taszítás, csalódás, eltávolodás, szakítás, egymásra találás, öröm, harag, féltékenység, pillanatnyi gyűlölet, karmolás és simogatás. Dés zenéjével együtt olyan kincset kaptunk Gyurival a kezükbe, hogy azt nehéz lett volna elrontani. Imádtuk csinálni. Kitűnő hangulatban dolgoztunk.

Ez akkora ajándék volt számunkra, hogy nincsenek rá szavak.

Elmondhatatlanul jó lett a lemez. Szilveszterkor behívtak bennünket a tévébe. A Tíz kicsi bűnjelt adtuk elő úgy, hogy Gyuri csak annyi instrukciót mondott: ’Akkor majd itt lejövünk a lépcsőn!’ Elsőre felvettük, pedig nem nagyon próbáltunk előtte.”

Azóta közös filmjeik is lettek. A tanítványok, Jézus Krisztus horoszkópja, Sztálin menyasszonya. Bereményi Géza, Jancsó Miklós és Bacsó Péter rendezései. „Gyurinál többet itthon talán senki nem forgatott. Van vagy kétszáz filmje. Ő ezen a téren is más volt. Elképesztő tudással, felkészültséggel, technikával és egyszerűséggel dolgozik a kamera előtt. Lett volna még két közös mozink, ami nem jött össze. Életem egyik legnagyobb fájdalma ez. Szép női szerepekről csúsztam le. Alig éltem túl.”

„Nem jelent terhet a ’nagykereszt’”

Dés László Férfi és Nő-koncertjein aztán újra találkoztak. „Erő, hit és szenvedély van Gyuri hangjában. Abban meg lehet kapaszkodni. Amikor egyedül énekelt a színpadon, gondolok itt a Hosszú menetre, én a takarásból néztem őt. Senkihez sem lehet hasonlítani, ahogy ő ezt a dalt előadta. Ott szem nem maradt szárazon. Azt mindig őrjöngve fogadta a közönség. A duetteket is élveztem vele.”

Vidéki koncertjeik közös utazásokkal jártak. Azok is maradandó emlékek Juli számára. „Ültünk egymás mellett a buszban, Gyuri mesélt, annyira jó volt hallgatni!

Szókimondó, őszinte ember, hihetetlen rálátással. Annyira észnél van! Ezt külön szeretem benne.

Hamis pillanattal nem lehet megállni előtte. Végképp nem hazugsággal. Vele kötelező őszintének lenni. Erős benne az iránytű, az igazságvágy. Ezt úgy becsülöm benne!”

És épp ez a közös nevező kettőjük között. „Tudja, hogy én is mindig őszinte vagyok. Utálom a kamuzást. Soha nem rejtem véka alá a véleményemet. Kimondom akkor is, ha nehéz­séggel jár. Ez csak hozzáad egy jó munkához. Nem szeretem a középszerűséget, de azt sem, ha valaki félmunkát végez. Gyuri ezt látja rajtam, értékeli, és remélem, hogy bír engem.”

Kétség ehhez aligha férhet. Mint ahogy ahhoz sem, hogy Cserhalmi György nem valami óriási teherként cipeli a vállán a nemrég kapott „nagykeresztet”. „Nem érzek ilyet – mondja végezetül. – Gazsi unokám már feltűzte a trikójára, és kiment vele biciklizni. Azt kell mondanom, hogy neki jobban állt, mint nekem.”