Nyilvános eseményen esett össze a Hegylakó sztárja: kiderült, mi okozott ekkora ijedelmet
Komoly riadalmat okozott a rajongók körében Christopher Lambert váratlan rosszulléte. A Hegylakó legendás főszereplője épp autogramot osztogatott egy amerikai rendezvényen, amikor váratlanul összeesett.
Szirénázó mentő rohant kórházba a 69 éves francia–amerikai színésszel. Christopher Lambert épp a pennsylvaniai Pittsburghben megrendezett Steel City Con képregényes és filmes találkozón vett részt, ahol rajongókkal találkozott és dedikált is. Ekkor lett rosszul egyik pillanatról a másikra, és hirtelen a földre rogyott.
A helyszínre azonnal mentőt hívtak, a sztárt pedig kórházba szállították. Szerencsére kiderült, hogy nem szívrohamról vagy más súlyos egészségügyi problémáról volt szó. A színész képviselője megnyugtatta a rajongókat: Lambert teljesen rendben van, és már a szállodai szobájában pihen. A rosszullét oka a beszámolók szerint az volt, hogy az előző éjszaka a színész nagyon keveset aludt, napközben pedig alig evett valamit, ezért hirtelen nagyon leesett a vércukorszintje.
Christopher Lambert hamar jobban lett
A szervezők később azt is közölték, hogy Lambert szervezete a nagy melegben túlhevült és kiszáradt, de gyorsan rendbejött. Olyannyira, hogy másnap már ismét megjelent a rendezvényen, találkozott a rajongókkal, és vállalta a korábban tervezett programjait is.
Az eset azért keltett nagyobb riadalmat, mert Lambert az utóbbi években több egészségügyi problémával küzdött. Tavaly például súlyos hátsérülést szenvedett, amikor egy hotelszobához vezető lépcsőn elesett. Az a baleset jóval súlyosabb volt, akkor le kellett mondania több nyilvános szereplést, és hosszabb rehabilitációra szorult. Orvosai egy ideig még az utazást is megtiltották számára.
A színész – akinek évekig a francia filmcsillag, Sophie Marceau volt a szerelme – korábban nyíltan beszélt arról is, hogy hosszú éveken át súlyos alkoholista volt, és többször is hiába próbálta letenni a poharat. Pályafutása csúcsán a hírnévvel járó nyomás és a magánéleti gondok miatt menekült az italhoz, de mára állítólag sikerült maga mögött hagynia a függőségét.
A színész most már igyekszik egészségesen élni
Azóta mindig hangsúlyozza, hogy igyekszik nagyon odafigyelni az egészségére és kiegyensúlyozott életet élni. Christopher Lambert neve örökre összeforrt a Hegylakó című kultikus filmmel, amelyben a címszerelő skót harcosként, Connor MacLeodként vált világhírűvé. Emellett a Tarzan legendája és a Mortal Kombat filmváltozata is sok rajongót szerzett számára.
Bár ma már jóval kevesebbet forgat, a rajongói találkozókon továbbra is rendszeres vendég, és a mostani ijedség után sem tervezi lemondani következő fellépéseit. A hírek szerint a napokban megrendezendő chicagói FAN EXPO-n is részt kíván venni.