Tényleg ő lenne az? – tamáskodtak a járókelők egy Los Angeles-i utcán, ahol szőke parókában, miniszoknyában, csipkés felsőben egy ismerős arcot pillantottak meg. Az X-akták sorozat egykori sármos Fox Mulder ügynöke, David Duchovny igencsak másképp festett, mint ahogy megszoktuk. Piros rúzs, napszemüveg, harisnya, flitteres szoknya és mamusz – nehéz volt elhinni, hogy a nőnek öltözött alak nem más, mint a híres színész.
Az X-akták 65 éves sztárja nem valamiféle váratlan magánéleti fordulat miatt jelent meg nyilvánosan ebben a meghökkentő szerelésben. Duchovnyt éppen készülő új filmje, a Soapbox forgatásán kapták lencsevégre, amelynek nemcsak főszereplője, hanem társszerzője is. A szatirikus vígjáték egy lecsúszott szappanoperasztárról szól, aki a mai kultúrharcok kellős közepén találja magát – a nővé alakulás tehát a szerep része.
Volt már ilyen David Duchovny életében

A forgatáson készült képek tanúsága szerint Duchovny remek hangulatban volt, mosolygott, viccelődött, szemmel láthatóan élvezte az átalakulást. Amúgy nem ez az első alkalom, hogy Duchovny női szerepbe bújik: a 90-es évek elején a Twin Peaksben már alakított egy transznemű karaktert, ő volt Denise Bryson.

Szexfüggőség a képernyőn és az életben
A színész amúgy is szereti feszegetni a határokat, szexfüggő írót játszott például a provokatív Kaliforgia című sorozatban. A szerep áthallásos volt, mivel a való életben Duchovnyt korábban szexfüggőség miatt valóban kezelték, ráadásul egy ideje író is: eddig nyolc könyve jelent meg.
David Duchovny az utóbbi években kevesebb szerepet vállal, mivel több személyes projekten dolgozik: ír, rendez, zenél, és saját történeteit meséli el. A Soapboxban egyébként a lánya, West Duchovny is szerepel, aki a szülei nyomdokaiba lépve szintén színész lett. A két gyereke anyjától, Téa Leonitól történt válása óta a színész új szerelmet talált. Egy híján tíz éve a párja a nála évtizedekkel fiatalabb Monique Pendleberry, akivel tavaly februárban hivatalosan is összekötötték az életüket.

Kiemelt kép: Getty Images




