Ki ne ismerné az érzést? Amikor egy barátság már nem épít, hanem fojtogat. Amikor valaki, aki régen inspirált, ma már inkább kontrollál. Amikor az ember rájön, hogy egy kapcsolat nem egyenrangú – hanem hierarchikus.
Madonna mindig is uralta a terepet – Gwyneth Paltrow pedig egy ideig élvezte ezt a védett, különleges pozíciót. De aztán elkezdett önállósodni. Saját márkát építeni. Saját jogán a reflektorfényben tündökölni. És ott már nem fért meg két Nap a horizonton.
A spirituális testvérek kora
Kapcsolatuk a 90-es évek végén indult. Madonna a bölcs, nagy nővér szerepét töltötte be: tanította Paltrow-t, hogyan figyeljen magára, hogyan építkezzen a show-bizniszben és fejlődhet spirituálisan. Gwyneth csodálta a popkirálynőt – talán túlzottan is. Egy időben még azt is mondták, úgy öltözik, mozog és beszél, mint az énekesnő. Együtt jógáztak, együtt méregtelenítettek, sőt Gwyneth még a popsztár lánya, Lourdes keresztanyja is lett. Mi kell még két karizmatikus sztárbarátság, akik kéz a kézben keresik a spirituális mélységet – és a reflektorfényt.
Sorsfordító este
Aztán valami megváltozott. A kívülről tökéletes szövetség belülről elkezdett recsegni. A történet szerint egy közös nyaralás során történt a törés: Madonna „váratlanul” megjelent azon a privát szigeten, ahol Paltrow és akkori férje, Chris Martin próbáltak pihenni. A vacsoraasztalnál aztán olyan szinten kezdte kritizálni a saját lányát, Lourdest, hogy az egész estét feszélyezett hallgatás lengte be.
Chris Martin később csak ennyit mondott Gwyneth-nek: „Nem tudok ezzel az emberrel többé egy légtérben lenni.” És Gwyneth válasza? „Igazad van.” Nem volt nagy veszekedés, nyilvános botrány. Csak egy csendes, de határozott eltávolodás.
Kiemelt kép: GettyImages




