Külföldi sztár

Shannen Doherty: Elárulták, megcsalták, míg az életéért küzdött

Őszintén felvállalta a világ előtt a gyógyulásért vívott kegyetlen harcát. Azt sem titkolta, hogy bár nagyon szeretne élni, készül a halálra.

Ha valaki olyan hősiesen, a nyilvánosság előtt küzd a betegségével, ahogyan a színésznő tette, akkor hiába van tisztában vele az ember, milyen súlyos a helyzet, mégis bízik a csodában. Shannen Dohertynél is lehetett tudni, hogy a néhány év után kiújult mellrákja négyes stádiumú – ebben az előrehaladott állapotban már kicsi a gyógyulás esélye. De azért nem lehetetlen! Annak idején például Michael Douglasnél is ilyen későn fedezték fel a bajt, ő mégis máig köztünk van, egészséges, hamarosan 80 éves lesz.

Tudta, hogy menthetetlen

A Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák című sikersorozatok egykori sztárjának nem adatott meg ilyen szép kor, csupán 53 év. Küzdelme a betegséggel majdnem egy évtizede kezdődött, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála, és kiderült, a rosszindulatú sejtek már a nyirokcsomóiban is megjelentek. 2017-ben úgy tűnt, a kezelések sikerrel jártak, de aztán három évre rá Shannen­ bejelentette, hogy ismét orvoshoz jár, mert a rák kiújult. Tavaly nyáron már tudta, hogy menthetetlen, mivel az áttétek az agyában és később a csontjai­ban is megjelentek. Egy különleges, új kezelésnek hála, mégis felcsillant előtte a remény, de már a gondolatától is rosszul volt az ismételt orvosi procedúráknak. Rengeteg rákbetegnek adott erőt azzal, ahogyan megosztotta a világgal emberpróbáló küzdelmét: a közösségi oldalán bepillantást engedett a vizsgálataiba, kezeléseibe, változó lelkiállapotába, a fizikai fájdalmaiba. A Let’s Be Crystal­ Clear című podcastjében is nyíltan beszélt mindenről. „Nyilvánvaló, hogy nagyon félek, ez az időzítés pedig egyenesen pokoli” – mondta a sugárkezelését bemutató videóban még tavaly nyár elején.

Romokban hevert a teste, a lelke

A nyilatkozatával arra célzott, hogy épp válófélben van a férjétől, a fotós Kurt Iswarienkótól, miután az félrelépett és lebukott. A férfi egy fiatal munkatársnőjével kezdett viszonyt, miközben a színésznő az életéért küzdött – ez az árulás rettenetesen megrázta Shannent.­ Ő ugyanis közel tizenkét év házasság után is úgy hitte, hogy a lelki társát találta meg Iswarienkó­ban, akit mindig a legfőbb támaszának nevezett a betegséggel vívott harcában. Barátai biztosak benne, hogy az összetört szíve és a válási procedúrával járó stressz­ is hozzájárult az állapota romlásához.

Pedig úgy tűnt, fotós párjára bátran támaszkodhat (Fotó: Getty Images)

Megvált minden tárgyától

Ráadásul a színésznő úgy érezte, hogy az exe kifejezetten várja a halálát. „Szerettem a férjemet, és ha valaki ilyen fájdalmat okoz, azt nehéz feldolgozni. De Kurt a tetejébe szándékosan húzza-halasztja a válást, nyilván azt reméli, hogy meghalok, mielőtt hivatalosan pont kerül a végére, így nem kell majd nekem fizetnie” – mondta alig pár hete.

A színésznőnek soha nem született gyereke, a szerelemben pedig korábban is nagyon peches volt. Még a Beverly Hills 90210 idején – a sorozatban Brenda Walsh karakterét alakította – rövid ideig menyasszony volt, de az eljegyzés bántalmazással végződött. Aztán férjhez ment a színész George Hamilton fiához, Ashley Hamiltonhoz, akitől alig fél év után elvált. 2002-ben lett újra feleség, de Rick Salomonnal kötött házasságát kilenc hónap múlva annulálták. Tíz évre rá azt hitte, végre megtalálta az életre szóló társat – hogy aztán tavaly ilyen csúfos véget érjen a harmadik frigy is. Az utolsó időben még bízott abban, hogy új párt találhat, de erre már nem maradt ideje. Ugyanakkor a halálra is tudatosan készült: tavasszal beszélt arról, hogy eladogatja a dolgait, és elengedi az őt körülvevő tárgyakat. „Nem akarom, hogy anyukámnak kelljen majd selejteznie a halálom után. Így is nagyon nehéz lesz neki” – mondta Shannen Doherty. Azt is előre eltervezte, milyen temetést szeretne: azt akarta, hogy a hamvait keverjék össze a kutyája és az édesapja hamvaival, és szórják szét egy neki kedves helyen.

Édesanyjára az utolsó pillanatig számíthatott (Fotó: Profimedia)

Búcsúznak a barátok

A sorozatbeli ikertestvérét, Brandont játszó Jason Priestley­ szomorúan búcsúzott régi kolléganőjétől. „Sokkolt jóbarátom, Shannen halála. A természet ősereje volt, hiányozni fog” – írta róla. De a Beverly Hills 90210 többi szereplőjét is megrázta a halálhír az összetört szíveket posztoló Tori Spelling­től Brian Austin Green­ig, aki azt írta: Shannen olyan volt neki, mintha a testvére lenne. Kolléganője a Bűbájos boszorkákból, Rose McGowan­ úgy fogalmazott, csak sír, amióta meghallotta a hírt.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!