Napi friss

Shannen Doherty iszonyatos traumát él át – Az az ember csapta be, akiben a legjobban bízott

A Bűbájos boszorkák színésznője jelenleg mellrákkal küzd.

A színésznő elkeseredetten jelentette be, hogy beadta a válókeresetet a fotográfus Kurt Iswarienko ellen, akivel majdnem tizenkét éve voltak már házasok. „Ez a lépés volt az utolsó, amit Shannen szeretett volna, de sajnos nem maradt más választása – tudatta a szóvivője. Amikor a szakítás okáról kérdezték a sajtóst, pikírten ennyit fűzött hozzá: – Keressék nyugodtan a férje ügynökét, Collier Grimmet, aki egészen bizalmas részleteket tud erről mondani.” Mint kiderült, a férfi titokban viszonyt kezdett Collierrel, miközben az 52 éves felesége az utolsó stádiumban lévő mellrákkal küzd. A színésznőnél 2020-ban tért vissza a betegség előrehaladott formában, pedig 2015-ben már úgy tűnt, legyőzte a gyilkos kórt. Barátai most azért is borzasztóan aggódnak miatta, mert a hűtlenség okozta szívfájdalom, a férje árulása fölött érzett csalódás és a válással járó stressz nagyban ronthatja a gyógyulási esélyeit – ami a rák negyedik szakaszában amúgy is jócskán csekély.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!