Külföldi sztár

Pamela Anderson felkavarta az állóvizet – Évek óta nem született róla annyi cikk, mint mostanában…

Sokan köszörülik a nyelvüket a színésznőn, aki már nemcsak a festetlenségével tüntet, de mintha direkt elcsúfítaná magát azzal, hogy egyenesen ápolatlannak tűnik.

Tavaly ősszel híres nők serege dicsérte lelkesen a Baywatch egykori szexikonjának úttörő bátorságát, amiért volt mersze smink nélkül megjelenni a reflektorok kereszttüzében, ötven fölött felvállalva természetes, teljesen festetlen arcát. A lapok arról cikkeztek, hogy az 56 évesen is bomba alakú színésznő talán forradalmat indít a sztárvilágban, és végre nem az agyonbotoxolt, több réteg arcfestéket és műszempillát viselő nők számítanak majd a követendő szépségideálnak. Sokan üdvözölték az irányt, hogy Pamela Anderson azt üzeni a nőknek: fogadják el természetes adottságaikat, és ne akarjanak a sajátjuk helyett egy másik arcot festeni maguknak. Scarlett Johansson például így fogalmazott: „Ez nagyon más, mint amihez hozzászoktunk. Erőteljes üzenet ez a nőknek, hogy igenis merjenek szembeszegülni a szépségnormákkal, és nagyszerű látni, hogy egy ilyen híres ikon meg is teszi.”

Ő volt az első és leghíresebb plasztikbomba (Fotó: Profimedia)

Bátran lázad

Pamela közben arról beszélt, mennyire felszabadító számára smink nélkül járni-kelni a világban, sőt divateseményeken, vörös szőnyeges ceremóniákon is „csupasz” arccal kiállni a fotósok elé. „Nagyon szabadnak érzem magam attól, hogy így felvállalom magam. Ez az önelfogadásról is szól, rég nem akarok én lenni a legcsinosabb nő a társaságban. Persze van benne egy kis lázadás is, élvezem, hogy pont az ellenkezőjét csinálom annak, mint mindenki más. Ahogy öregszünk, mindnyájan egy kicsit viccesen kezdünk kinézni. Sokszor mulatok magamon, amikor tükörbe nézek, és rácsodálkozom, milyen érdekes ez a folyamat” – mesélte az Elle magazin amerikai kiadásában. Azt már korábban kijelentette, hogy esze ágában sincs mindenféle őrült beavatkozással megpróbálni visszaforgatni az idő kerekét, mint annyi kolléganője, inkább igyekszik elfogadni az öregedést. Azt is elmondta, nagyon élvezi, hogy többé nem mások elvárásainak próbál megfelelni, hanem úgy jelenik meg a nyilvánosság előtt, ahogyan ő jól érzi magát a bőrében.

Egyértelmű, hogy ő lett az Oscar legrosszabbul öltözött híressége (Fotó: Getty Images)

Elfelejtett fésülködni…

Csakhogy épp emiatt érik mostanában kritikák. Míg pár hónapja hangosan dicsérték, mostanában azzal bírálják, hogy Pamela átesett a ló túloldalára, és már „túltolja” a natúr forradalmat. Megszólták, amiért nemrég a Vanity Fair magazin Oscar-partijára nemcsak smink nélkül érkezett, de mintha igazán meg sem fésülködött volna, és már-már ápolatlannak tűnt. Sokak szerint a zsákszerűen bő, sárga virágmintás ruha is pocsékul állt neki, amit az alkalomra választott. „Mintha már direkt azzal provokálna, hogyan tud minél előnytelenebb külsővel megjelenni. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Az rendben lenne, ha így megy le a sarki boltba, de egy ilyen rangos eseményen minden nő a legjobbat igyekszik kihozni magából, és nem a legrosszabbat. Legközelebb az ágyból kikelve, egyenesen pizsamában érkezik majd a vörös szőnyegre? Attól, hogy nem festi ki magát, még nem kell ápolatlannak látszania” – fanyalogtak a külseje láttán a kommentelők.

Csak ügyes reklámfogás?

Volt, aki szerint Pamela megbolondult, és keresztes hadjáratot indított a szépségipar ellen – aminek korábban pedig az egyik kirakatarca volt. Mások viszont úgy gondolják, ez inkább csak ügyes reklámfogás a részéről: mivel kiöregedett a szexbombaszerepből, így próbál a reflektorfényben maradni. „Ha pont az ellenkezőjét kezdi csinálni annak, mint amit korábban megszoktunk tőle, akkor garantáltan mindenki odafigyel rá, és érdekesnek találja” – vélik egyesek. Az tény, hogy évek óta nem született róla annyi cikk, mint mostanában…

Brandon és Dylan nagyon büszkék az anyukájukra (Fotó: Archív)

Közös vállalkozás a fiúkkal

Pamelát az utóbbi időben sűrűn látni a két fiával, a 27 éves Brandonnal és a 26 éves Dylannel, akikkel most közös üzletbe is belevágott. RE/DONE néven együtt dobtak piacra egy divatkollekciót, amely fenntartható módon készült, laza stílusú nyári holmikból – többek közt pólókból, farmerekből, miniszoknyákból, ingekből – áll.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!