Külföldi sztár

Jennifer Lopez és Ben Affleck – Szigorú szabályokat hoztak a boldogságuk érdekében

Benniferék rácáfolnak a mondásra, miszerint felmelegítve csak a káposzta jó.

Azt ők is elismerik, hogy egy nagyon szép szerelmes történet az övék. „Kaptunk egy második esélyt akkor, amikor már nem is számítottunk rá – ismerte el énekesnő a People magazinnak. – Lássuk be, már jócskán életünk egy másik szakaszába léptünk – gyerekeink születtek, idősebbek, okosabbak és jóval tudatosabbak vagyunk. Már képesek lettünk megvédeni a kapcsolatunkat.” Hogy miként is teszik ezt meg? Elejtett nyilatkozataik között erre is megtaláltuk a választ.

Nincs több cirkusz

Mindketten elmondták már, hogy a kapcsolatuk első szakasza jórészt a nyilvánosság miatt ment tönkre. „Naivak voltunk, és kitettük magunkat a nyílt színre, a világ pedig eltaposta. Ostrom alatt álltunk – nyilatkozta Jennifer Lopez a Graham Norton Show-ban. A rivaldafénnyel együtt ráadásul nem csak a figyelem, hanem a rasszizmus is együtt járt. J. Lo az MTV egyik dokumentumfilmjében mesélt erről. – Annyi nyomás és ítélet ért minket, hogy azt nehéz volt elviselni. Az eltérő bőrszínünk miatt bántottak minket, de mivel politikailag nem volt korrekt erről beszélni, ezért inkább zaklattak minket. Mi viszont tudtunk, ezért voltunk érdekesek.” „Utáltak minket együtt” – mondta Ben Affleck is a Howard Stern Show-ban. Ezért, amikor újra összejöttek, elhatározták: nem adják ki a kezükből az irányítást, és csak annyit osztanak meg magukról a nyilvánossággal, amennyit ők akarnak.

Húsz év után is rajonganak értük az emberek (Fotó: Getty Images)

Nincs féltékenykedés

Az énekesnő és exférje, Marc Anthony az ikreik miatt rendezték a korábbi ellentéteiket, máig a legjobb barátok. Lopez így érthetően elvárja, hogy emiatt ne legyen feszültség. De cserébe ő is remek kapcsolatot ápol Jennifer Garnerrel, aki Affleck­nek szült három gyereket. Violet, Seraphina és Samuel is sokszor van náluk, és Affleck velük való viszonya csak még vonzóbbá tette őt a szemében. „Minden értelemben nagyszerű fickó, ráadásul egy pillanat alatt lejön: tuti minden könyvet elolvasott a nevelésről, a tanultakat pedig jól alkalmazza” – nyilatkozta róla a The View műsorban.

Jennifer Garner két kislányt és egy fiút szült a színésznek (Fotó: Profimedia)

Nincs hűtlenség

Mivel sok kapcsolatát tette tönkre egy harmadik fél, sőt a páros 2003-as szakításánál is arról szóltak a pletykák, hogy Affleck egy sztriptíztáncossal lépett félre, Jennifer óvatos. Igyekszik a minimálisra szorítani a hűtlenkedés valószínűségét. Házassági szerződésük így nemcsak azt tartalmazza, hogy hetente legalább négyszer szexelniük kell, de azt is, hogy ha a férfi félrelép, a vagyona felét vinni fogja Lopez. Aki egyébként Marc Anthonynál azt kötötte ki, hogy női utaskísérő nem léphet egyikük magángépére sem – történt ez azok után, hogy a férje az egyik útja során összeszűrte a levet a stewardesszel. Alex Rodrigueznél pedig hozzáférést követelt annak telefonjához, miután kiderült: egy realitysztárral, Madison LeCroy jött össze.

Az ikreket közösen nevelik volt férjével, Marc Anthonyval (Fotó: Profimedia)

Nincs versengés

Bár régen többször is együtt forgattak, mára kerülik ezeket a lehetőségeket. Egyrészt így nem fokozzák a körülöttük lévő felhajtást, másrészt így esélyük sincs a kritikusoknak arra, hogy összehasonlítsák őket, ezáltal pedig versenyhelyzetet teremtsenek közöttük. Mindenkinek megvan a maga karriere, amelyet profin épít. Ők már csak egyszerűen támogatják egymást. „Félelmetes, hogy Jennifer milyen hatással van a világra – nyilatkozta Affleck az Adweek című amerikai szaklapnak. – Képes arra, hogy emberek egy hatalmas csoportját szólítsa meg. Erre a történelem során csak kevesek voltak képesek. Tisztelem őt, és mindenben mellette állok.”

Fotó: Profimedia

Nincs alkohol

Az énekesnő nem véletlenül van fantasztikus formában. A rengeteg edzés mellett egészségesen is él. „Nem dohányzom, nem kávézok, és alkoholt sem iszok” – nyilatkozta a US Weeklynek. A stábja szerint úgy működik, mint egy svájci óra. Épp ezért, aki vele él, azt szintén keretek közé szorítja. Nyilvánvaló, hogy Afflecket önismereti útján ügyesen terelgeti: „A kényszeres ember, amilyen én is vagyok, folyamatosan küzd a diszkomfortérzettel. Emiatt próbálja magát jobban érezni például az ivás révén. De ha dolgozol magadon, megérted: így csak tönkreteszed az életed” – nyilatkozta korábban a The New York ­Timesnak.

Szerelmük évszámokban

2001-ben a Gengszter románc című film forgatásán találkoztak. A mozi megbukott, de ők barátok lettek.

2002 júliusában miután Jennifer elvált második férjétől, Cris Judd táncostól, összejött Affleckkel.

2003 szeptemberében a média túlzott érdeklődésére hivatkozva, elhalasztották az esküvőt.

2004 januárjában már hivatalosan is bejelentették: szétmentek.

2021 elején mindketten szakítottak aktuális párjukkal, Jennifer Alex Rodriguez egykori baseballjátékossal, Affleck pedig Ana de Armas színésznővel, júniusban pedig már le is buktak, hogy randiznak egymással. Júliusban az Instagramon jelentették be: 17 év után újra összejöttek. Szeptemberben a velencei filmfesztiválon jelentek meg ismét együtt a vörös szőnyegen.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!