Külföldi sztár

Így telnek Sophia Loren mindennapjai: „Olvasok, filmeket nézek, templomba járok, és sokat lélegzek”

A napokban súlyos baleset érte az otthonában, mára szerencsére jobban van. Pedig nemrég régi jó barátja kedvéért bújt ki a csigaházából, és látszott rajta, fantasztikus formában van.

A díva svájci otthonában úgy elesett, hogy eltört a combcsontja és a csípője, így műteni kellett. A kezdeti, nem túl rózsás hírek ellenére már üzent is a rajongóinak: megköszönte a szeretetüket, valamint hozzátette, most egy kis időre és pihenésre van szüksége, hogy teljesen felépüljön. A színésznő korábban sem élt túl aktív életet a nyilvánosság előtt, ám balesetét megelőzően nem akárhol jelent meg. A One Night in Venice, vagyis Egy éjszaka Velencében névre keresztelt Armani-show-ra nem véletlenül volt kíváncsi a színésznő. A dizájnerhez hosszú évtizedek óta tartó barátság fűzi, ha nyilvános eseményen jelenik meg, általában az ő szettjét viseli, de így vannak ezzel a családtagjai is. Amikor például kisebbik fia, Carlo csaknem húsz évvel ezelőtt feleségül vett egy magyar hegedűművészt, a nagy napon Mészáros Andrea is talpig Armaniban volt, sőt a szertartás előtt az utolsó simításokat a tervező maga végezte el, aki családjával együtt szintén hivatalos volt a Magyarországon tartott esküvőre, illetve lakodalomra.

Giorgio Armanival a show-n (Fotó: Profimedia)

Kéz a kézben

Velencébe Sophiát most a másik fia, a rendezőként dolgozó Edoardo kísérte el, akinek köszönhetően a színésznő 2020-ban még forgatott, ráadásul hatalmas sikerrel. Az Előttem az élet című közös filmjüket Oscar-­díjra is jelölték. Hogy miért vállalta el ezt az utolsó főszerepet? „Mert még mindig nagyon szeretek dolgozni. És amikor beleszeretsz egy történetbe, az egyfajta varázslat. És ez a varázslat egyszerre ért el minket a fiammal” – válaszolta az AARP magazin kérdésére a színésznő. A bemutató óta azonban Loren már visszavonultan élt svájci otthonában, ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ha mégis megteszi, annak valahogy mindig köze van örök szerelméhez, Itáliához. Tavaly októberben például a saját milánói éttermének megnyitóján tűnt fel, idén júniusban pedig – mint az MSC olasz hajótársaság tiszteletbeli keresztanyja – felavatott egy új óceánjárót. Most viszont régi jó barátja kedvéért egy egész estés programon vett részt. Bár csaknem kilencvenéves, mosolya, kisugárzása a régi. Időskoráról csak annyi árulkodott, hogy Edoardo el sem mozdult mellőle, végig fogta a kezét még akkor is, amikor a kifutót figyelték.

Egy ismerős arc

Bár a Ponti család velencei felbukkanásakor a fókusz a legendás díván volt, nem mehetünk el szó nélkül a színésznő fiának, Edoardónak a felesége mellett. Sasha­ Alexander nem véletlenül ismerős, több évadon keresztül láthattuk az NCIS – Tengerészeti helyszínelők című sorozatban, de ő alakítja Maurát a Született detektívek szériában is.

Menyével, Sashával és fiával, Edoardóval a bemutatón (Fotó: Getty Images)

Probléma? Olyan nincs!

Igaz, mindig is legendásan jó kapcsolatot ápolt a fiaival, ez pláne így van, amióta férjét, ­Carlo Pontit majd’ ötven év házasság után, 2007-ben, 94 évesen elveszítette. A színésznő az AARR-nek adott interjújában nem is tagadta, hogy megviselte a gyász. „Nagyon szomorú voltam, amikor a férjem meghalt, és ezen az érzésen, tudom, sosem fogok túljutni. De ilyen az élet, muszáj továbblépjek. Itt vannak a gyerekeim, az unokáim, ők mindenért kárpótolnak – mondta. Kedvükért is igyekszik jó formában maradni. – Ha egészséges vagy, és olyasmit csinálsz, amit élvezel, akkor nem fogsz arra gondolni, hogy ’Istenem, holnap meg fogok halni!’ Olyan sok csodálatos dologgal lehet lefoglalni magam. Olvasok, filmeket nézek, templomba járok, és sokat lélegzek” – tette hozzá.

Edoardo és a gyerekei (Fotó: Archív)

A csokoládé a gyengéje

Bár sokan azt mondják, bámulatos külsejét a plasztikának is köszönheti, ő ezt tagadja, azt mondja: „Miért változtatnád meg a tested, és lennél valaki más, ha belül boldog vagy? Soha nem gondoltam erre, soha. Szeretem, amim van. Jóban vagyok önmagammal. Amikor például belenézek a tükörbe, mindig megörülök. Magam sem hiszem el, mennyi éves vagyok… De nem azért, mert szépnek látom magam, hanem mert boldognak és magabiztosnak – nyilatkozta, és azt is elárulta, mi az az egyetlen gyenge pontja. – A csokoládénak egyszerűen nem tudok ellenállni” – ismerte el.

Temetésre nem jár

Örök riválisa, Gina Lollobrigida halála őt is megviselte, az elsők között üzente meg a hozzátartozóknak, hogy mélyen megrendíti kolléganője halála. A búcsúztatóján viszont nem jelent meg, maga helyett egy gyönyörű, pasztell, jórészt rózsából álló sírcsokrot küldött.

Csodálatos csokrot küldött az isteni Lollónak (Fotó: Profimedia)

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!