Külföldi sztár

Vajon Katie Holmes tinilánya mára feldolgozta, hogy híres apja 10 éve nem kíváncsi rá?

Ha Tom Cruise szóba állna vele, nagyon büszke lehetne a 17 éves Surira.

Nehéz lehet elfogadni, hogy világhírű apja teljesen eltűnt az életéből. Annál is inkább, mert ha tükörbe néz, a kamasz lány Tom Cruise vonásait látja. Immár kereken tíz éve, 2013 óta egyáltalán nem találkoztak, miután a sztár végleg megszakította a kapcsolatot egyetlen vér szerinti csemetéjével. Pedig a tinilány egyre jobban hasonlít karakteres fizimiskájú édesapjára, miközben sok szempontból Katie-re ütött, külsőre kettőjük tökéletes keveréke.

Már filmekben énekel

Suri lassan felnő, jövőre már nagykorú lesz, és kilép a nagybetűs életbe. Lassan azt is sejteni lehet, hogy ő is a show-bizniszben képzeli el a jövőjét. Édesanyja korábban balettórákra járatta, képzőművészeti képzést is kapott, és mivel élénken érdeklődött a divat iránt, sokáig úgy tűnt, talán divattervezőnek tanul majd. Most mégis úgy látszik, hogy jobban érdekli az előadóművészet. Mint kiderült, a kamasz lány kifejezetten tehetséges énekes, nemcsak a hangja és a hallása remek, de a korához képest meglepően érzékeny előadó is. Meg is kapta az első komoly szereplési lehetőséget: ő énekelte Katie tavaly bemutatott Alone Together című filmje főcímdalát, méghozzá remekül. Aztán édesanyja idei, Rare Objects című új filmjében is dalra fakadt. Itt ráadásul a film végén felirat jelzi: édesanyja – aki nemcsak szereplője, de egyben rendezője és forgatókönyvírója is volt az alkotásnak – Surinak dedikálta a mozit, amely egy nő újrakezdéséről szól.

Anya és lánya (Fotó: Profimedia)

A mama szingli, a lánya nem?

A kamasz lány hangján hallani, hogy képzett énekes – lehetséges, hogy a popsztárság lesz az útja? Ez egyelőre a jövő zenéje, hiszen csak jövőre érettségizik. A stílusát elnézve, őt is elragadta a Z generációra jellemző retró láz, és látszik, hogy még mindig izgatja a divat. Közben a jelek szerint már van udvarlója is. Legalábbis együtt látták andalogni egy copfos hajú sráccal New Yorkban, ahol Katie-vel a Cruise-tól való válása óta élnek.

Surinak már udvarlója is van (Fotó: Profimedia)

Ami a 44 éves színésznőt illeti, most éppen újra szingli. Nemrég ugyan hírbe hozták egy férfival: lefotózták, amint melegen megölelik egymást egy tehetségkutató ügynökkel, Jeremy Barberrel. Hamar kiderült azonban, hogy nem új románcról van szó, vele csak barátok. Katie tavaly év végén szakított legutóbbi kedvesével, a zenész Bobby Wootennel, akivel nyolc hónapig voltak egy pár. Hasonló hosszúságú szerelem fűzte korábban az olasz séfhez, a nála jóval fiatalabb Emilio Vitolóhoz, akivel 2021 tavaszán szakított – a férfinak amúgy nemrég született gyereke egy másik nőtől. Előttük pedig Katie évekig Jamie Foxx-szal élt se vele, se nélküle kapcsolatban. A színész egyébként nemrég súlyos egészségügyi probléma miatt hetekig kórházban volt.

Jövőre kirepül a fészekből

A színésznő sosem bánta a magányt, sokszor elmondta, alkotó emberként egyedül is nagyon jól megvan. Arról nem beszélve, hogy kamasz lányával máig rendkívül közel állnak egymáshoz. Ha az egyre önállóbb Suri nem is igényli már annyi idejét, egyelőre még együtt élnek. Katie nem is igen tudja elképzelni, mi lesz, ha a lánya egyetemre megy, a kortársaihoz hasonlóan kollégiumba vagy albérletbe költözik, és örökre kirepül a családi fészekből. „Mindig úgy neveltem Surit, hogy erős, önálló személyiség legyen, de nem is nagyon kellett erőlködnöm, mert tulajdonképpen világéletében ilyen volt. Egyre inkább megy a maga feje után, amire nagyon büszke vagyok. Már felkészültem rá, hogy el kell engednem” – mondta a híres mama.

Katie a Dawson és a haverokban (középen lent – Fotó: Profimedia)

Pont ilyen idősen kezdte

Katie épp 17 éves volt, amikor megkapta első filmszerepét Ang Lee Jégvihar című filmjében. Egy évvel később pedig játszani kezdett a Dawson és a haverok című sorozatban, ami ismertté tette a nevét, és amelyben öt évig szerepelt. „Fura, hogy a lányom majdnem annyi idős, mint én voltam akkor. Nemrég megnéztük együtt a sorozatot, és jókat nevettünk” – mesélte.

Kiemelt képek: Profimedia, Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!