Külföldi sztár

Janet Jackson – Öt éve szingli anyaként neveli a fiát

Ritkán látni az énekesnőt, amióta 50 évesen életet adott első gyermekének.

Egyetlen gyereke, Eissa nemrég múlt ötéves, de édesanyja nagyon óvja a reflektorfénytől, így eddig alig-alig láthattunk fotót róla. Az viszont biztos, hogy Janet egyedül neveli, hiszen alig pár hónappal a születése után elvált a gyerek apjától, Wissam al Manától, akivel aztán csúnya csatározásba bonyolódott. Egyszer még rendőrt is hívott rá, azt állítva, hogy a férfi drogozott, miközben a kisfiú épp nála volt.

Elnyomva érezte magát kis korában

A katari üzletemberrel való szakításon az 55 éves popsztár rég túl van, új párt azonban azóta sem talált. A magányt ugyanakkor nem is bánja annyira, mivel minden energiáját leköti Eissa – akinek a neve amúgy a Jézus arab megfelelője. Azt pedig egyelőre el sem tudná képzelni, hogy egy mostohaapát hozzon a gyerek nyakára. Állítása szerint még bébiszittert sem fogad mellé. „Mindent egyedül csinálok. Mindig arra gondolok, ha az én anyám elbírt kilenc gyerekkel, akkor csak gondját tudom viselni egynek” – mondja. Közben talán túl is babusgatja a kisfiát, ismerősei szerint legalábbis eléggé elkényezteti. Eissának nem lehet olyan kívánsága, ami ne teljesülne. Ebben alighanem benne van a saját gyerekkora, amiről a most megjelent négyórás dokumentumfilmben is mesél. A Jackson család tagjaként nyolc nagyobb testvér árnyékában nőtt fel, és nemegyszer elnyomva érezte magát közöttük.

A kisfia születése után elvált a kicsi apjától, Wissam al Manától (Fotó: Profimedia)

Az unokahúga a lánya lenne?

A dokumentumfilmben egy régóta terjedő bizarr pletykát is helyre tett. Máig azt beszélik, hogy a 80-as években, alig több mint 18 évesen az első férjétől, James DeBarge-tól teherbe esett. Titokban megszülte a gyereket, akit aztán örökbe adott. A szóbeszéd szerint ezt még az állítólagos baba apja sem tudta, akitől időközben, alig egy évvel az esküvő után elvált. „Soha nem lennék képes ilyet tenni. Hogy egy gyereket eltitkoljak az apja elől? Ez képtelenség – jelentette ki most Janet. Hogy mégis hogyan kaptak lábra a pletykák? Ezt is megmagyarázta. – Akkoriban kezdtem fogamzásgátlót szedni, amitől meghíztam, annak idején ezeknek a gyógyszereknek volt ilyen hatásuk. Emiatt gondolhatták egyesek, hogy terhes vagyok, ami nem volt igaz” – mondja. Akkoriban Janet épp forgatott is a Fame című sorozatban, és szavait akkori kollégái is megerősítik. Ők állítják, épp elég időt töltöttek vele együtt ahhoz, hogy ilyesmit nem tudott volna eltitkolni. „Hol a baba? Hogyan és mikor szült? Hát állandóan együtt voltunk” – mondják mindannyian. Ugyanakkor a korábban drogfüggő exférje pár éve azt mondta, ő már nem biztos benne, hogy az eltitkolt baba puszta pletyka, bár nem tudni, ezt mire alapozza. Egyesek azzal álltak elő, hogy a gyereket Janet bátyja, Jackie vette magához, és Brandi nevű lánya valójában az énekesnőé – csakhogy ő két évvel korábban született, így a dolog sehogy sem stimmel.

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!