Külföldi sztár

II. Erzsébet – A legek királynője

Összeszedtük a legérdekesebb dolgokat a 70 éve trónon lévő brit uralkodóról.

A leghosszabban regnáló brit uralkodó.
A leghosszabb ideig házasságban élő monarcha.
A legidősebb államfő.
Az egyetlen államfő, aki még szolgált a II. világháborúban.
Az egyetlen, aki még részt vett apja, VI. György koronázásán 1937-ben.
A képe 45 ország pénzérméjén, bankjegyén szerepel.
A legtöbbet utazó államfő: 271 állami látogatásra utazott 110 országba, és annyi kilométert tett meg, mintha 42-szer körbejárta volna a Földet.
A világon legtöbbször ő fogott kezet.
Ő mondta a legtöbb beszédet a történelem folyamán.
Az egyetlen, akinek nincs útlevele és jogosítványa.
Nagy-Britanniában egyedül ő nem szavazhat.
Az anglikán egyház fejeként az egyetlen, aki nem változtathat a vallásán.
Az egyik legnagyobb ékszerkollekció tulajdonosa, ennek értéke felbecsülhetetlen.
A történelemben eddig ő viselte a legtöbbféle, -fajta ruhát és kalapot.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!