Kevesen vallanák be, amiről az RTL híradósa ezúttal őszintén beszélt szülőként és kutyás gazdiként is. Nettinek sok háziállattal meg kellett barátkozni, mire Max megérkezett az életébe.

Minderről ­Alföldi ­Róbert most induló sorozatában, a Kutyá­val vagyok ­című dokureality-talkshow-ban beszélt, ahol együtt szerepelt kis olasz agarával, Maxszel, és egész más oldaláról láthattuk az RTL komoly híradósát.

Felnőnek a gyerekek

Kétség sem fér hozzá, nagyot fordult a világ Erős Antóniával, amióta kutyás gazdi lett. Max minden korábbi elvét felülírta, és rávilágított arra, lehet úgy kötődni egy négylábú állathoz is, mint a gyerekekhez.

Sokszor kérdeznek a gyerekekről, és amikor elkezdek valamit róluk mesélni, az olyan, mint hogyha a bőröm alatt, a karomon mászkálna valami.

Nem tudom megmondani, hogy micsoda: zsibongás vagy zsibbadás, amikor rájuk gondolsz. És ezt nem tudod megmagyarázni. Most már körülbelül ez van a kutyával is. Amikor először utaztunk el úgy, hogy odaadtuk a legkedvesebb panziósnak, aki a világon létezik, azt mondtam a férjemnek, vidd be inkább te a kutyát, én ezt nem nézem végig” – mesélte a Viasat3 kedd este futó, Kutyával vagyok ­című műsorában Antónia, aki nemrég a Storynak az otthonát is megmutatta.

„Most mi lesz?”

Alföldi Róbert elképedve hallgatta az RTL híradósából ezek után feltörő mély vallomást, miszerint kapcsolata a kutyával éppúgy nem volt szerelem első látásra, ahogy nem volt az a gyerekeivel sem, hiszen bármennyire szerette volna és várta, nem törtek fel belőle az érzések elsőre. „Nem is tudom, hogy ezt hogy mondjam. Benned megmozdul valami, ha látsz egy pici gyerekről videót? Mert bennem nem mindig. Vagyis amíg nem voltak gyerekeim, bennem nem nagyon mozdult meg semmi.

Kis kutyák, kis cicák esetében ugyanaz: cukik, de nem éreztem soha azt, hogy kiszakadna belülről valami… És így voltam Maxszel is.

Olyan volt, mint amikor megszülettek a gyerekeim. Ott volt, én meg ültem, hogy akkor most mi lesz? És nekem a gyerekeknél is ez volt egy pár hétig, mire leesett, hogy ők az én gyerekeim, én adtam nekik életet, most már itt lesznek mindig. Nem jött rögtön az érzés… Hiába minden úgy zajlott előtte, a terhesség, a várakozás, ahogy kellett.

Aztán meg csak ültem, hogy biztos, hogy jó anya vagyok? Azon gondolkodtam, egyáltalán mikortól kell majd azt éreznem, hogy anya vagyok?

Amikor Maxet is odarakták kis gombócként, alig kilenchetesen, ahogy elválasztották az anyjától, és ott járkált a lakásban, ugyanúgy csak ültem a kanapén. A férjem és a gyerekek imádták. Én meg azt gondoltam, ’atyaúristen’. Eltelt pár hét, mire elkezdett működni a dolog. Nem tudatosan jött, de aztán belém mászott lelkileg, meg mindenhogyan azzal, ahogy ott van, az elképesztő kedvességével, ahogy rám néz, ahogy az orrával megbök” – tett vallomást Alföldi Róbertnek.

Tíz év könyörgés

Hat éve már mindennek. Azóta Erős Antónia egyenesen rajong Maxért. „A fiam egyszer hazajött egy gyászbogárlárvával. Mondhatnám, hogy furcsa, de leginkább undorító állat volt. És amikor azt mondta, elkérte az egyik barátjától, ez lesz a háziállata, összenéztünk a férjemmel. Akkor kapott a fiunk és a lányunk is, hiszen ikrek, egy-egy hörcsögöt. Utána jött az az időszak, amikor egy fővárosi kávézóban úgy lehetett kávézni, hogy mindenféle állatok voltak körülöttünk. A gyerekek imádták. És miután a lányom ölében egyszer elaludt egy csincsilla, a mi a lakásunkba is bekerült egy 170 centiméteres ketrec, kettő csincsillával.

Túl sokáig nem laktak nálunk, mert a férjem, akitől a csincsilla ötlete is jött, azt mondta a gyerekeknek, ha van olyan barát, akinek oda lehet adni őket, akkor el lehet gondolkodni egy kutyán.

Addigra eltelt tíz év a sok könyörgéssel. A gyerekek boldogan vállalták a ­dealt, majd készítettek egy PowerPoint-előadást arról, miért jó a kutya. Ezt végigvitték rajtam. (…) Két nap múlva már azért hívogattak, hogy van is egy kis olasz agár, ami pici, bent lehet tartani, nincs semmi különös betegsége, nagyon szereti az embert és a gyerekeket, szóval minden szempontból nekünk való lenne.”