Az RTL híradósa, Erős Antónia soha­sem engedett még bepillantást az otthonába, most azonban kivételt tett: megmutatta a lakásfelújításuk eredményét.

Tizenöt év után alakítottak át az otthonukat Erős Antóniáék, ám ennek ára volt, és nem csak anyagi értelemben. Ők is ugyanabba a csapdába estek, mint sokan mások: azok a munkálatok, amelyek eredetileg pár hetet vettek volna igénybe, hosszú hónapok után fejeződtek csak be.

Renoválás helyett díszpárna

„Le kellene cserélni a kanapét, az étkezőszékeket jó lenne áthúzni, a falakra ráférne egy festés… A fürdőszoba meg… De jól tudjuk, az átalakítás végösszege egyre csak nőne, és nincs is kedvünk a felforduláshoz. Jó lesz hát minden úgy, ahogy eddig volt, halogassuk inkább tovább a felújítást” – ismerős gondolatok?

Nos, ezek a mondatok Erős Antóniáéknál is elhangoztak – az elmúlt esztendők szinte mindegyikében.

Végül azonban renoválás helyett mindig vettünk egy új ágytakarót vagy díszpárnát.

Aztán csak eljött a pillanat: osztottak-szoroztak, utánanéztek, szerveztek, majd vettek egy mély levegőt, és belevágtak a lakásfelújításba.

Csereberetárgyak

„Néhány hét alatt felújítjuk a nappalit, a konyhát, meg a közlekedőt és a fürdőszobát, gyorsan megleszünk – idézte fel a kezdeti terveket Erős Antónia.

És azt is, hogy ebbe a tágas lakásba nem sokkal a ma már 17 esztendős ikergyermekei, Szonja és Matyi születése után költöztek be. Az otthonukban mindenkinek van saját szobája, így rengeteg felesleges holmi gyűlt fel az évek során.

„Pedig rendszeresen szanáltunk!

Van nálunk egy szabály: amit három évig senki nem vett elő, arra nincs is szükség. Így lomtalanításkor gyakran vittünk le dolgokat az utcára, de sokszor megesett, hogy olyan szervezetekhez is juttattunk el például matracokat, ahonnan tudtuk, hogy eljut azokhoz, akiknek nagy szükségük van rá. De sok holmit el is ajándékoztuk.

Egy alkalommal a barátainknál voltunk Zalában. Fatálakon, illetve tányérokon tálalták az ételt, mire a férjem felkiáltott: ’De érdekes, nekünk is pont ilyen készletünk van!’ Mondtuk neki, ez a mienk volt, csak én szabadultam volna tőle, a barátnőmnek meg nagyon megtetszett, így már évekkel korábban elvitte. Nagyot nevettünk.”

Még mindig nincs vége

A felújítás időszaka azonban nem mindig volt ilyen mosolygós, ugyanakkor igazi panaszra sem volt okuk.

„Bementünk körbenézni egy bútorboltba, ahol megismerkedtünk egy kitűnő szakemberrel, Veress Zsuzsival, olyan jót beszélgettünk, olyan remek ötleteket kaptunk tőle, hogy aztán végig támaszkodtunk is a lakberendezési tanácsaira.

Korábbról ismertük a festőt, a villanyszerelőt is, mert már dolgoztunk velük együtt. Utóbbi remek srác, de amikor ő meg a férjem sorolta nekem a műszaki, villanyszerelési dolgokat, én csak nagyokat bólogattam…

De igazságot is ő tett köztünk, amikor a férjemmel nem értettünk valamiben egyet, például hogy legyen-e egy belógó lámpánk, vagy sem. Én nagyon szerettem volna – nekem adott igazat – meséli nevetve Erős Antónia.

Hozzátette: a ­lakásfelújítási stresszteszten egész jó eredményt értek el. – Csak néhányszor vesztünk össze! Egyik ilyen szituáció amiatt történt, mert a fürdőszobába én egy szabadon álló kádat szerettem volna, a férjem pedig ezt feleslegesnek tartotta. Végül én ’nyertem’… Komolyra fordítva a szót, a legtöbb dologban egyébként egyetértettünk. Abban is, hogy mennyire álmodhatunk nagyot.

Voltak bútorok, amelyek nagyon tetszettek, de egymásra néztünk, és azt mondtuk, ez már nem fér bele a költségvetésbe. Vagy azt, hogy hiába tetszik, ezért aztán ennyi pénzt biztos nem adunk ki. De bevallom, az anyagiak dolgában a férjem szigorúbb volt, a pénzügyeket ő tartotta teljesen kézben.

Meghúztunk egy határt, hiszen a világ pénzét is el lehetne egy felújítás során költeni… Azt azonban szerintem a férjem még nem tudja, hogy még nem végeztünk. Hiszen én már tudom, hogy ide kellene egy váza, oda meg egy másik kiegészítő… de ezek ráérnek később is.”

„Nehéz műfaj ez”

A végeredményre nagyon büszkék, szerintük csodás lett. Pont olyan, amilyennek egykor megálmodták: egyszerre kifino­mult és otthonos.

A ­sötétbarna, zöld és fekete árnyalatok dominálnak benne, amelyeket a világos dísztárgyak és bútorok ellensúlyoznak. A kutyájuk, Max miatt hosszú ideig szőnyeg sem volt a nappalijukban, most azonban ez is megváltozott.

A nappali központi eleme a több darabból álló bőrkanapé lett, amely tökéletesen illeszkedik a bézs tévészekrényhez és a kényelmes fotelhez. Kialakítottak egy praktikus irodasarkot is.

Erős Antóniának az otthonos étkező, melynek falára polcok kerültek, a család férfitagjainak pedig, beleértve Maxot, az olvasófotel az új kedvence. Itt időzve ma már nevetve idézik fel az elmúlt hónapokat. Mert persze náluk is akadtak bonyodalmak, amikor például a festés egy hetéből kettő lett.

Az ikrek akkor épp táborban voltak, amikor a fürdőszobát újították fel, és bár a vendégmosdót tudták használni, a tusolót nem.

„Szinte a szomszédban van az edzőterem, ahol évek óta edzünk, oda jártunk le tusolni, hajat mosni. Ma már nevetve mesélek minderről, de az biztos, hogy a lakásfelújítás talán az egyik legnehezebb műfaj. Meg a költözés – na arról is tudnék beszélni! Harmincéves házasságunk alatt, míg meg nem lett a saját lakásunk, legalább 12 alkalommal költöztünk albérletből albérletbe…”