A látszat ismét csal… Csingisznek, aki vicces videóiban pont az anyukákat figurázza ki, nem felhőtlen a viszonya a sajátjával. A napokban jelent meg a népszerű tartalomgyártó első könyve, amelyben főként a saját családi traumáiról ír, többek közt arról, milyen volt egy alkoholista édesapa mellett felnőni.

Alkoholbetegség, családon belüli erőszak, iskolai és származásból fakadó bántalma­zás – ezek mind ­szerepelnek Dordzsceren Csingisz Viccen kívül című könyvében, ugyanis így vagy úgy, de ezek a nehézségek mind-mind megestek vele. És bár a történetek az övéi, a könyv nem feltétlenül róla, sokkal inkább a generációkon átívelő testi-lelki sérülések feldolgozásáról szól.

Még csak harminc vagyok, mégis rengeteg trau­mával találkoztam. Ezekről, illetve a feldolgozásukról beszélek a könyvben, bízva abban, hogy sokak számára tanulságos lehet.

Dordzsceren Csingisznek nincs jó viszonya szüleivel

Mivel sok szó esik benne az édesapja alkoholizmusáról, illetve összességben a szüleiről, kíváncsiak voltunk arra, mit gondol, mennyire lesz nehéz számukra elolvasni a könyvet. És hogy nem tart-e attól, hogy így még nagyobb lesz a távolság köztük.

„Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a könyv megírásakor nem volt célom vádaskodni. Pusztán leírtam azt, ami történt, tehát a saját megéléseimet. Tavaly beszéltem utoljára az édesanyámmal – apukámmal még régebben –, jóval azelőtt, hogy elkezdtem volna megírni ezt a könyvet. Felhívtam, szóba került apa alkoholizmusa, és hogy mi a testvéreim­mel micsoda szegénységben, feszültségben, verekedések közepette nőttünk fel. És hát a válasza megdöbbentő, és egyben rémisztő volt… Letagadta az egészet. Már-már azt állította, hogy tökéletes gyerekkorunk volt. ­Illetve azt sem látta be, ő hol és mit hibázott az alatt a negyven év alatt, amíg házasok voltak. Már nincsenek együtt, anya kirakta apámat” – magyarázza.

„Szóval egy éve nem tartjuk a kapcsolatot. Nem tudok egy olyan emberrel beszélni – még ha az anyámról van is szó –, aki képtelen bármiféle belátásra, és csak hárítja a felelősséget. Így azt sem gondolom, hogy a könyv vagy akár bármi más egyszer majd újra közel hozhatna minket… De én ezt megdolgoztam magamban. És szerencsére a testvéreim is így vannak ezzel, akikkel jó a kapcsolatunk, hiszen ugyanazt éltük át. Egyébként igazuk volt a terapeutáknak, akik azt állították, jót fog tenni, ha kiírom magamból mindazt, ami nyomaszt. Azóta még jobban vagyok. Hogy a szüleim mennyire fogják szívesen olvasni a róluk szóló fejezeteket? Az ő dolguk.”