A Kincsvadász, dr. Katona Szandra csoda szép kertje a család egyik fő büszkesége. Ráadásul tökéletesen beleillik Magyarpolány festői szépségébe. Olyan szemet gyönyörködtető látvány, hogy első hallásra meglepődtünk, amikor elárulta, a férjével és a fiával hármasban gondozzák.

Ha dr. Katona Szandra­ épp nem műtárgyakkal kereskedik, akkor legszívesebben második hobbijának, a kertészkedésnek él.

„Mindent a két kezemmel ültettem”

Azt azért mosolyogva jegyzi meg: tizenöt éve élnek a Bakony mesefalucskájában, így azóta volt ideje beletanulni a kertészkedésbe, igaz, néhány növény kárára. „Arra tényleg büszke vagyok, hogy mindent a két kezemmel ültettem. Szeretem, hogy a galériánkhoz tartozó hatalmas kertrész lankás. Magunk építettük a lépcsőt, ami a falu egyik fő nevezetességéhez, a Kálváriához és a Véderdőhöz vezet.

Szerintem nincs a közeli kertészetekben olyan zöld növénye, amit még ne próbáltam volna ide elültetni. Nem minden élte túl, de szerencsémre a formázható sövények nagyon szeretik a helyüket.

Nem véletlen, hogy épp ezekből lett szép gyűjteményem. Nagyon tetszik a francia kertekre jellemző tökéletesség. De nem csak nekem. Volt, hogy turisták nézték magyarpolányi nevezetességnek a házunkat és a kertünket” – mesélte nevetve.

Fotókon Katona Szandra mesés kertje

Elbújni a kíváncsi szemek elől

Katona Szandra férje azért néha megjegyzi, jó lenne, ha élvezni is tudnák a munkájuk gyümölcsét, és ne csak mindig a munkát látnák meg azonnal.

„Nekem a kertészkedés az évek alatt a hobbimmá vált, egyáltalán nem munkának fogom fel. A fiam, a férjem felőlem sütkérezhet a napon, nekem úgy eltelik két óra a sövényvásással, hogy észre sem veszem, és boldog vagyok tőle. Jobban kikapcsol, mintha csak napoznék.

Azért hálás vagyok a fiúknak, mert sokat segítenek, sőt a munka oroszlánrészét mégiscsak ők viszik.

És nem csak a galériánk kertjében, a lakóházunk körüli zöldben is, ami kicsit zegzugosabb, ott jobban el lehetne bújni a kíváncsi szemek elől is. Ám azt nyaranta inkább csak sötétben látom. Ezért is volt cél, amikor a galériánkat megnyitottuk, hogy az ahhoz tartozó kertrészt is a saját igényeinkre alakítsuk. De tény, aki mostanság benéz hozzánk, engem ritkábban lát talpig szép ruhában vagy a pihenőszékben ejtőzni.

Előfordul, hogy csak kertészruhában rohanok le még a közértbe is. Úgyis nehéz elbújni a kíváncsi szemek elől, én viszont igyekszem megmaradni ugyanannak az embernek, aki a Kincsvadászok előtt is voltam.

„Szemérmes vagyok a bikinis szelfikhez”

Márpedig látogatók bőven akadnak, Magyarpolány természeti és kulturális értékei sok turistát vonzanak. Nem véletlen, hogy Szandráék az évnek ebben az időszakában legszívesebben a kertjeikben időznek. Úgy tekintenek azokra, mint nyaralásuk legfőbb helyszínére.

„Sokszor szinte reggeltől estig a munkahelyünkön vagyunk. Praktikus okokból: a fővárosi galériák nyáron általában zárva tartanak. A vidékiekben, így itt nálunk is, ilyenkor kezdődik a főszezon. A Balaton közelsége és a szabadságolások miatt ilyenkor jóval nagyobb a látogatói és a vásárlói kedv. Mi azonban valahogy sosem bántuk, hogy ez így alakult. Tavasszal és kora ősszel is van lehetőség utazgatni.

Nyáron amúgy sem érdemes bárhová is menni. Hiszen a Balaton vonzáskörzetében élhetünk, ahol rengeteg a program és a látnivaló. Medencét is ezért nem telepítettünk a kertünkbe, hiszen alig háromnegyed órára vagyunk a magyar tengertől.

Idén azonban, hogy kizárólag a kertünkben nyaraltunk. A Kincsvadászok óriási népszerűségnek örvend, ami hatalmas megtiszteltetés, de még nem szoktam meg az ezzel együtt járó állandó figyelmet. Ha rám köszönnek, megismernek, gratulálnak, esetleg csak mosolyognak az emberek, az jólesik, de most, hogy beköszöntött a jó idő, azért egyre többet gondolkodom azon: a strandon lehet, szemérmes lennék már a közös bikinis képekhez.”

„Nagy társasági életet élünk”

A kertet teljesen az igényeikre alakították. Tudnak grillezni, bográcsozni, napozni, és elég hely van vendégeknek is. Idén többek között Nagyházi Lőrinc és családja is meglátogatta őket.

„Bár az tény, az utóbbi években, jóval elfoglaltabbak lettünk, örülök, hogy a barátaink megmaradtak. Igaz, amikor észrevettük, ritkulnak a találkozásaink, megfogadtuk, ezt nem hagyhatjuk, többször kell bejelentkeznünk, amint van szabadidőnk.

Elég nagy társasági életet éltünk korábban, ez némileg átalakult, de alapjaiban megmaradt. És ha már a Kincsvadászok gárdáját említjük, jó érzés, hogy a barátainknak mondhatjuk őket.

Fejes Tomi járt nálunk a legtöbbször, valahányszor erre viszi az útja a tankcsapásokat, felhívnak, és megbeszéljük a találkozót. Nekik mindig nagyon örülünk, ahogy Molnár Viktoréknak és Fertőszögi Péteréknek is. Nekik a balatoni nyaralójuk adott, inkább csak átruccanásokról beszélünk.”