A színész-rendező, Árpa Attila majd’ 40 éve szeretett bele a tengerentúlról származó durva labdasportba, és rengeteget tett azért, hogy nálunk is meghonosodjon. Érezhetően meghatottan nyilatkozott az elismerés kapcsán.

Nagy nap volt Árpa Attila számára 2026. július 11-e. A Kincsem Parkban rendezett jubileumi Hungarian Bowl ünnepi programjának részeként ugyanis beválasztották a MAFSZ (Magyar Amerikai Futball Szövetség – a szerk.) Halhatatlanok Csarnokába. Az egykori alapító, klubelnök, korábbi szövetségi elnök és játékos az elismerést jelképező oklevelet és gyűrűt is átvehette.

„Ez az érzés megfizethetetlen”

Nem véletlenül érte a megtiszteltetés. Az amerikai futball a kétezres évek előtt még szinte ismeretlen sportnak számított Magyarországon.

Néhány év alatt azonban országos bajnokság, válogatott és több tucat klub épült fel. Árpa Attila ennek a folyamatnak nemcsak résztvevője, hanem az egyik legismertebb alakja.

„Ez a magyar bajnoki cím után az egyik legnagyobb elismerés, amit azért kaptam, mert úgy gondolják, sok mindent tettem ezért a sportért Magyarországon. Amellett, hogy az egyesület elnöke voltam, és hosszú évekig játszottam is, úgy vélik, nagy részem volt abban, hogy meghonosítottuk itthon ezt a sportot. Illetve akárhogy is nézzük, az ismertségem is sokat segített az amerikai futball népszerűsítésében, hiszen egyfajta díszpinty voltam – mondja nevetve, majd így folytatta:

Nagyon örülök ennek a megtiszteltetésnek, de mindennél többet ér az, amit ez a sport adott nekem: kitartást, fegyelmet, csapatszellemet, hogy nincs lehetetlen. Hogy van egy második családod, és hogy a baseballsapkán látható vagy éppen rád tetovált farkasfej azt jelenti, a falka egyik tagja vagy, és ezek az emberek nem csak a pályán, de az élet bármelyik területén kiállnak érted.”

Első idényükben már bajnokok lettek

Árpa Attila mindössze 16 éves volt, amikor beleszeretett az amerikai fociba, és ez a szerelem ma is tart.

„Cserediák voltam, és a vendéglátóm elvitt San Franciscóba, egy NFL-mérkőzésre. Előtte sok mindent próbáltam: vívtam, kick-bokszoltam, teniszeztem, de amikor ezt megláttam, tudtam, hogy ez lesz az én sportom.

Megfogott a csillogás, a tömeg, a pomponlányok, a nyers erő minden formája

– idézi fel az első emlékeit a színész, aki 2002 körül, a Hajógyári-szigeten még felszerelés nélkül edzett egy maroknyi csapattal.

Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy a létszám egyre gyarapodik. Végül összejött 30 megbízható játékos, akikkel megalapították a Budapest Wolves (Budapesti Farkasok – a szerk.) nevű csapatot, és nyomban elindultak az osztrák bajnokságon, amit meg is nyertek.

„2005-ben már a fővároson kívül már három csapat volt az országban. Mára pedig ez a szám huszonnyolcra nőtt, sőt létrejött a magyar válogatott. Kijutottunk az Európa-bajnokságra” – meséli büszkén.

Visszavágyik a pályára

A nagy napon csak egyvalaki hiányzott mellőle, a felesége, Árpa Alexandra. „Sajnos más elfoglaltsága volt, de természetesen nagyon büszke rám.

Arra a legbüszkébb, hogy sosem tudja előre, polihisztorként épp miben érek el nagy sikert... Ugyanakkor nagyon örül, hogy már nem játszom. Nincs mit szépíteni, ez egy időigényes sport.

Heti háromszor két óra edzés, hétvégente meccsek, plusz a kötelező heti egy berúgás a csapattal… Arról nem beszélve, hogy ebben a sportban elég gyakoriak a sérülések is.”

Árpa elárulja, mára, hogy már nem aktív játékos, furcsa érzés kavarog benne, amikor meccset néz.

„Jó dolog, hogy ott tart ez a sport, hogy olyanok vannak pályán, akik még nem is éltek, amikor mi az első döntőt játszottuk a Farkasokkal, de önző módon bennem mégis az van: a k***a életbe, hogy nem játszhatok és harcolhatok keményen a pályán!”