Napi friss

Rendőrt hívott a testvérére? Kitört a háború Kis Grófo családjában

Kis Grófo öccse miatt magyarázkodott Fotocentral / Schumy Csaba
Kis Grófo öccse miatt magyarázkodott

Végletekig elfajult a helyzet Kis Grófo és testvére, Gyémi között. A mulatós énekes határozott véleményt fogalmazott meg öccséről.

Kozák László azaz Kis Grófo még csak 33 éves, de nevét hosszú évek óta ismeri az ország. Büszke rá, hogy nem balhéi miatt maradt köztudatban, most viszont családi viszályuktól hangos a közösségi média. A testvérháború már hosszú ideje tart, többnyire a színfalak mögött, és talán a mulatós énekes ott is tartotta volna. Öccse, Gyémi azonban nyilvános vagdalkozásba kezdett, amit Kis Grófo nem hagyott szó nélkül.

Kis Grófo rendőrt hívott az öccsére?

Kis Grófo öccse, Gyémi TikTokon tálalt ki a családi perpatvarról. Azt állította, hogy volt feleségével való megbeszélése vitába csapott át, ezután pedig – elmondása szerint – nem sokkal később a nő és Kis Grófo rendőrt hívott rá, mikor két gyermekével tartózkodott az otthonában. Gyémi „élőzés” közben érezhetően zaklatottan beszélt a rendőrségi eljárásról és a családi konfliktusról, többször is megemlítette, hogy bátyja ráhívta a hatóságokat.

„Én ebből szeretnék teljesen kimaradni”

Minderre már Grófo is reagált.

Sajnos igaz a hír, hogy egy ideje megromlott a kapcsolatom az öcsémmel. A történteknek természetesen nem teljes az igazságtartalma, és sok olyan dolog van, amit én másképp látok, mint ahogy az elhangzott

– kezdte közösségi oldalán a nemrég életmódot váltó énekes. Hozzátette, ő maga nem szeretne részletekbe belemenni vagy magyarázkodni.

„Az ő körülményei az elmúlt időszakban sajnos meglehetősen zűrösek, de én ebből szeretnék teljesen kimaradni. Arra kérek mindenkit, hogy engem és a családomat ne keverjenek bele az ő ügyeibe, és semmilyen olyan dologgal ne mossák össze a nevemet, amihez nekem nincs közöm.”

Nem szeretnék az ő szintjére lesüllyedni, és nem szeretném tovább folytatni ezt a nyilvános üzengetést. Mindenki a saját szemével láthatja a körülményeket, én pedig ennél többre tartom a saját családomat és a nyugalmunkat

– szögezte le, ezzel pedig lezártnak tekintette a vitát, és úgy fest, a kapcsolatát is a testvérével.

„Őszintén kívánom neki, hogy legyen boldog a családjával együtt, és mielőbb rendeződjön az élete” – kívánta a mulatós énekes. A kommentszekcióban még hozzátette, évek óta próbál segíteni a testvérén, hiába. Pedig édesapjuk, idősebb Kozák László, azaz Nagy Grófo 2020. decemberi halála után még arról beszéltek a testvérek, hogy kapcsolatukat megerősítette a tragédia, de ennek egyelőre nem látni nyomát sem.