„Sokat köszönhetek a Kincsvadászoknak” – Kelen Anna apró trükköket lesett el Tillától
Szerinte édesanyja, Virág Judit még ma is jobb szakács, mint ő, de a Kincsvadászok műtárgyszakértője is egyre kísérletezőbb kedvű a konyhában.
Reggelim
„Korán ébredek, fél hat és hat óra között. Ilyenkor iszom egy nagy tejeskávét. És mire mindenkinek elkészítem a reggelijét, elrágcsálok én is egy almát. Mást reggelenként nem eszem, így igyekszem egy kicsit spórolni a kalóriákkal. A szigorú tiltásokban ellenben nem hiszek.”
Tízóraim
„Sokat köszönhetek a Kincsvadászoknak, többek között azt is, hogy csoki helyett csíkokra vágott, roppanós zöldségeket is lehet rágcsálni. Ezt Tillától tanultam.”
Ebédem
„Korán ebédelek, köszönhetően annak, hogy délelőtt alig eszem, így alig tudom megvárni a delet. Amióta a gyes után elkezdtem dolgozni, igyekszem magammal vinni az ebédemet. Egyre kísérletezőbb kedvű vagyok, már a közösségi oldalakról is gyűjtöm a könnyen elkészíthető, gyors recepteket, ilyenek például a húsos rakott egytálételek vagy tésztás fogások. Ezeket általában előző este készítem el a családnak vacsorára, én pedig a maradékot hozom magammal. Most épp egy kis spárgás, tejszínes rakott tészta jutott, de szeretem a magyaros ételeket, a paprikás krumplit is.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyukámmal, Virág Judittal egy munkahelyen dolgozunk, aki általában úgy csomagol, hogy ha kérek, nekem is jusson.
Istenien főz, gyerekkorom egyik kedvence a sertésszűz volt, amit kolbásszal töltött” – meséli Kelen Anna az édesanyáról, Virág Juditról.
Uzsonnám
„Isteni réteseket lehet kapni a galériánk melletti cukrászdában. Nehéz ezeknek ellenállni, főleg, hogy anyukám férje, István rendszeresen kiszalad, hogy meglepjen bennünket valami finom sütivel. De amikor ez kimarad, akkor csak egy kis gyümölcsöt eszem. Sajnos piacra nem jutok el minden héten, de igyekszem szezonális árut vásárolni a boltokban.”
Vacsorám
„Nem mindig egyszerű egy négyfős család minden tagjának igényeit kielégíteni. Főleg a kiskamasz és a bölcsis fiamnak egyszerre. Ezért a közeli kifőzdéből mindig hozok valamit, hogy legyen választási lehetőség arra az esetre is, ha nem ízlene, amit én készítek. Egyre gyakrabban főzök, szinte mindennap, de akkor se esünk kétségbe, ha hideg a vacsora. A friss kenyérből készült szendvicsnek nehezen tudok ellenállni. Egy kis felvágottal, zöldségekkel, vajjal az igazi.”