Nagy nap vár Koncz Gáborra a hónap legvégén. A Magyar Művészeti Akadémia tagja lesz. Székfoglaló beszédét írja gazdag színészi pályájáról, de nem hagyja említés nélkül azt a szerepet sem, amellyel nem találkozott, pedig lélekben készen állt rá.

Ma már nem tudná eljátszani, mondja Koncz Gábor nem kis sajnálkozással a hangjában, hiszen fogytán az ereje. „Én ezt az állapotot mentálisan viselem a legnehezebben. Hiába öregszik az ember, nem nagyon veszi tudomásul. De mások is úgy viselkednek velem, mint amikor Koncz Gabi voltam, csakhogy már Gábor vagyok. Így szólítanak. Nagy különbség. Eddig azt mondták: ’Koncz Gabi mindent megold, bízzák csak rá!’ Ez az idő is elmúlt. Ma már látják, hiába is szeretném, nem úgy mennek a dolgok, mint régen. Gyakran jön valami, amiről le kell mondanom. Van egy biológia, amit nem képes felülírni az ember, bármennyire szeretné is. Ennek a bizonyosságnak pedig nagyon nehezen adom meg magam.”

Egy igazi hős volt a példaképe

Hősöket játszott, mert hősalkatnak született. A példaképei is hősök voltak. Szülőfalujából, Mezőkeresztesből például egy Molnár Gyula nevezetű ember.

Az igazi hőst róla mintázta. Az ő kitartása, akarata vezényelte hosszú és gazdag művészi pályáján. Már gyerekkorában csodálta őt, mivel a háborúban hatvan centis hóban, mínusz 24 fokban két gránát robbant fel mellette, amputálni kellett a lábát, mégsem veszett oda.

Érzéstelenítés nélkül egy padon bárddal, combtőben vágták le mindkettőt. Így jött haza hol vonatra kapaszkodva, hol lovaskocsival. Egy évig tartott az útja.

Ő az én hősöm, mindörökre. Gyáva ember pedig nem játszhat hőst, szoktam mondani. A hős másképp néz, másképpen jár, és máshogy válaszol. A hősnek megvan a maga nyelve. Molnár Gyula igazi hős volt az én szememben.”

„A kertet Kata gondozza”

Koncz Gábor most ő is hősiesen viseli a múló idő téteményeit. Nem tűri a fájdalmat, de tudja, soha nem lesz már olyan, mint amilyen volt.

„A nyolcvannyolcadik évemben járok. Ilyenkor az ember már nem csak a napi kínjaival foglalkozik, gondol a végső elmenetelre is. Ennek az árnyékában telik minden napon. Nem könnyű már a létezés ebben a korban. Kata, a feleségem a legnagyobb örömöm. Vigyáz rám, ápolja a lelkemet, és a végsőkig kiszolgál.”

Pihengetni a saját terve alapján, a két kezével felépített, jurtaszerű házának udvarán, a tó mellett szeret. „A kertet Kata gondozza, az a mániája, és gyönyörű madárházakat épít. Csak ámulok és bámulok, mi kerül ki a keze alól. Mindegyik más művészeti alkotás. Mindeközben még főz is nekem finomakat. Eljár gombát szedni, mert tudja, hogy imádom a gombakrémlevest.”

Esténként filmeket néz. Kevin Costner és Clint Eastwood a két kedvence. Volt idő, amikor elég sokat szinkronizált. A Kojak­ből 200 részt, de szívesen kölcsönözte a hangját Belmondónak, Robert Redfordnak és Charles Bronsonnak is.

„Jönnek az enyéim kaszával, kapával”

Hogy mivel zárja a napokat Koncz Gábor? „Azzal, hogy örömmel várom a következőt. Abban reménykedem, hogy az majd jobb és könnyebb lesz.

Ha nagy öröm ér, azt mindig elmondom anyáméknak. Minden évben elmegyek hozzájuk a mezőkeresztesi temetőbe. Tudom, hogy hallják, amit mondok, és figyelnek, mert érdekli őket, hogy mi van velem.

Amikor Kassán rendeztem a Száll a Kakukk fészkére című darabot, a premieren kapott csokrokkal is hozzájuk siettem. Késő éjjel volt, amikor a temetőhöz értem. Be volt zárva a kapu. Odaálltam a kocsival a kerítés mellé, és beugrottam. Egyszer csak látom, hogy jönnek a parasztok, az enyéim, a fajtám kaszával, kapával, mécsessel és viharlámpával. ’Én vagyok az, a Koncz Gabó, gyerek’, kiabáltam a sötétben. ’Jaj, Gabikám, akkor nincs baj, te vagy az!’ – szóltak megnyugodva. Én még nem akarok meghalni, bár előbb-utóbb az lesz a vége. Mindenki elmegy.”