Lessen be Kovi legendás VIII. kerületi otthonába! – exkluzív fotókkal
Kovi és felesége, Magdi megfogadták: a nyilvánosságot nem engedik be otthonukba. Eddig mindössze kétszer tettek kivételt, az egyik a Story volt.
Május 28-án startolt az RTL+ Prémiumon a Kovács Kovi István életéről szóló sorozat, a Birodalom, amelyben Fésűs Nelly kislánya is játszik. A felnőttfilmes producer a stábnak megengedte, hogy autentikus helyszínen, az otthonukban forgassanak, ezenkívül csak most a Story olvasóinak mutatja meg, hol élnek.
40 éve költözött ide
„Már 7-8 éves koromban ebben a lakásban éltem édesanyámékkal, és annak is több mint 40 esztendeje, hogy Magdikámmal visszaköltöztem ide.
Én mindig is a nyóckerben laktam, a szívemnek kedves ez a hely.
Amikor forgattuk a filmeket, gyakran jártam több százmilliós luxusvillákban, de soha nem költöztem volna oda, mert nekem ott szűkek a terek, alacsonyan van a plafon. Ez egy régi, polgári lakás 4 méteres belmagassággal, csend van, nyugalom, közel a körút, a boltok, nem kell sokat gyalogolni. Ráadásul itt mindenki ismer. Az utcán rám köszönnek vagy utánam kiabálnak:
’Kovi úr, nem lehetne, hogy leforgassak egy jelenetet Maya Golddal? – Dehogynem! Már ezer éve visszavonult, de csak rád vár’ – felelem olyankor viccesen.
Szóval én itt érzem otthon magam, és nem cserélném el semmiért ezt a lakást, és tényleg nem is cseréltem el az elmúlt több mint negyven esztendőben sem.”
A legendás Kovi-lakás fotóiért kattintson galériánkra!
Egymásra hangolódtak
Kovi karakterét a sorozatban Takács Zalán formálja meg, akivel Kovi nagyon jó kapcsolatot ápol. Olyannyira, hogy ottjártunkkor is felugrott a producerhez, hogy együtt nézzék meg a sorozat első epizódját.
„Őszintén mondom, hogy saját magamat sem tudtam volna jobban alakítani, mint ahogy Zalán megformált engem. Még a mozdulataimat is abszolút levette. Már a forgatások előtt találkoztunk, hogy fel tudjon készülni az alakítására, és azt kell mondanom, hogy nagyon könnyen egymásra hangolódtunk.
Nagyon rendes srác civilben is, a sorozatban pedig szerintem kiváló alakítást nyújt.
A Birodalom forgatásának néha meghökkentő kulisszatitkairól pedig itt olvashatnak.