Nem mindennapi kalandra készül az énekes. Épp arra gyűjt, hogy jövő év elején két hónapot kannibálok között töltsön a föld másik felén – egyedül.

Kétségtelen, Varga Viktor üde színfoltja a hazai sztárvilágnak. Látva extravagáns fizimiskáját, ismerve a nem éppen átlagos világlátását, életvitelét, szinte meg sem lepődtünk, amikor nemrég megtudtuk: kannibál törzsekhez készül Pápua Új-Guineába.

„Semmitől sem félek!”

Előtte azonban még akad idehaza elég teendője: be kell fejeznie a házát, megannyi koncertre van lekötve, és időre van szüksége ahhoz is, hogy az anyagi hátterét megteremtse ennek a nem mindennapi kiruccanásnak. „Néha hosszú évekbe telik, mire összeáll egy ilyen út, most azért nem lesz erre ennyi idő. A január-februárt szeretném már odakint, a dzsungelben tölteni. Ez az a két hónap, ami az énekes­szakmában szabad, addig pedig meg kell keresnem rá a pénzt” – kezdi Viktor, aki már sokat olvasgatott erről a törzsről.

Gondol egyet, és másnap a világ másik felére repül

Adódik a kérdés: hogyhogy nincs benne félsz? Hiszen a kannibalizmus mégiscsak emberevést jelent...

Én semmitől nem félek. Anyukám elájult szülés közben, és emiatt percekig nem kaptam levegőt, szóval oxigénhiányosan születtem. Szerintem ezért nincs félelemérzetem.

Ez a kis közjáték egész egyszerűen kiiktatta belőlem azt a központot, ami a félelemért felel. Az adrenalint is alig érzem” – mondja az énekes, aki korábbi életeiben is sok kalandot tudhat magáénak.

„Kíváncsi vagyok rájuk”

Viktort egyébként régóta vonzzák a mai napig kőkorszaki rítusok szerint élő népek. „Szeretem, ahogyan összekapcsolódnak a természettel, hogy saját hiedelemrendszerük van.

Látni, tanulmányozni akarom azokat, akik még ott tartanak, hogy simán megeszik az embertársukat. Kíváncsi vagyok erre az egészre.

Egyébként van egy olyan érzésem, hogy nálunk sem lesz minden ilyen nyugalmas, mint a mostani periódus, és eljön az idő, amikor a mi világunk is be­durvul. Az embereknek egyszer elege lesz abból, hogy kizsigerelik őket” – morfondírozik, és hozzáteszi, szerinte az egyetlen állandó dolog az életben a változás, ami a mi életünkben sem fog sokáig késlekedni.

„Az anyukám nagyon aggódik”

Noha nagy rajongója a gyengébbik nemnek, erre az útra nem vinne magával barátnőt. „Ezt én egy magányos útnak tervezem. Szeretnék végre megnyugodni, mert itthon mindig bosszantanak. Vagy a nők, vagy a szomszédok, vagy a hatóságok, mindig van valami” – meséli Viktor, aki egy Duna-parti ingatlanban él.

Extravaganciájával a fellépéseken is kitűnik

Mint kiderül, úgy érzi, jelenleg az édesanyja az egyetlen nő, akinek életjelet ad majd. „Nem vagyok egy nagy kapcsolattartós típus. A videós hívásoktól egyenesen rosszul vagyok.

De anyukám nagyon aggódós típus, szóval ha lesz lehetőségem, azért nála, apukámnál, a tesómnál bejelentkezem. De egyébként a szüleim megszokták, hogy ’vadember’ lett a fiukból.

A nőkkel való kötődéssel viszont leszámoltam. Az én világomban nincs felelősségvállalás. Gondolok egyet, és másnap a világ másik végén vagyok, amiből konfliktusok vannak, azt pedig nem szeretem. Nekem a legideálisabb, amikor totál egyedül vagyok, és ha mellém sodor valakit az élet, akkor az maximum egy ideig velem sétál. Szeretem a csendemet, az énidőmet, és bár szükségem van szerelmekre, nekem az csak másodrangú. Fontosabb az alkotás, az inspirálódás.”