Anya és fia tavaly ősszel találkozott utoljára egymással, és már tervezték a májusi viszontlátást. Ám sajnos egészen mást hozott a sors.

Szívszorító sorokkal búcsúzott a Párizsban felnőtt Cooky az édesanyjától. A rádiós éppen az utazást tervezgette, amikor édesanyja halálhírét kapta.

„Hatalmas az űr”

Bár az idős asszony Franciaországban élt, fiával való kapcsolata a nagy távolság ellenére is végig szoros maradt. Ez jelenti most a legfőbb vigaszt Cooky számára. Két fiának, Kevinnek és Nátánnak azonban csak nehezen mondta el a szomorú hírt. Ám nem titkolózhatott sokáig, ugyanis anyukájával, Violette-vel minden este FaceTime-­on beszélgettek. Úgy érezte, követőivel is muszáj őszintének lennie.

„Nehéz szívvel osztom meg veletek, hogy szeretett édesanyám 89 éves korában örökre elment. Egy szerető édesanya, nagymama volt, aki mindennél jobban imádta a két unokáját. Az ő mosolyuk, szeretetük mindig boldoggá tette. Bár most hatalmas az űr, amit maga után hagyott, az emlékei, a kedvessége és a szeretete örökké velünk marad.

1700 kilométer választott el minket hosszú éveken át, de a szeretetünk soha nem ismert távolságot.

Köszönöm mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban gondolnak ránk. Nyugodj békében, Anya” – búcsúzott Cooky a közösségi oldalán.

Emellett pedig a Story magazinnal osztott meg részleteket Violette életének utolsó éveiről és a temetése körülményeiről.

Utolsó ölelések

A rádiós elárulta, a jó idő beköszöntével éppen azt tervezgette, hogy feleségével és két fiával mikor látogatják meg újra az anyukáját. A pünkösdi hosszú hétvége éppen ideálisnak tűnt, ám sajnos május végén a család már mégsem azért ült repülőre, hogy a nagymamát megölelje, hanem a temetés miatt.

„Anya az utolsó öleléseit csak virtuálisan kapta. Sokszor utaztunk hozzá, tavaly háromszor is, utoljára szeptemberben. De nem tudok haragudni a Jóistenre, a sorsra, az életre, vagy ki hogy nevezi, hogy így alakult.

Mert – leszámítva az utolsó időszakot – édesanyámnak nagyon is boldog élete volt. Csak nekem volt nehéz látni, hogy az én okos közjegyző anyukám időskorára mennyire kiszolgáltatott lett.

Az öregség az élet természetes velejárója, de az ő idegrendszerét sajnos nem kímélte a demencia. Ez volt az oka, hogy úgy döntöttem négy évvel ezelőtt, soha többé nem ülhet repülőre. Így viszont megritkultak a találkozásaink. Azonban nem múlhatott el úgy nap, hogy fél órát ne beszélgessünk. Anya kamerán keresztül látta az unokáit, az életünket.

És mi is láthattuk, hogy ő éppen hogy van. Volt, hogy nagyon jól, de ha nem ivott elég folyadékot, olyankor romlott az állapot, ami miatt az elmúlt két évben nagyjából négy-öt havonta kórházba került, ahol volt, hogy hetekig kezelték. Ez szinte már folyamatos rutinná vált az elmúlt két évben. Voltak azonban nehezebb periódusok.

Az, hogy mennyire volt nehéz számomra mentálisan feldolgozni, hogy az anyukám nincs jól, és én nem tudok rajta segíteni, csak a feleségem, Debi tudja, és azok, akik közel álltak hozzánk.

Remélem, most már együtt vannak apukámmal” – mesélte a Rádió 1 műsorvezetője, aki mindenben számíthat a feleségére.

„Jó kezekben volt”

Cooky 2015-ben veszítette el édesapját, édesanyja ezt követően sokáig egyedül lakott. Utolsó éveit pedig idősek otthonában töltötte. Az intézet igazgatónője folyamatosan tartotta a kapcsolatot a családdal.

„Nagy megnyugvás volt, hogy annak ellenére, hogy ilyen beteg az anyukám, és hogy én a nagy távolság miatt nem lehetek mellette, mégis jó kezekben tudhattam. Édesanyám nővére is megerősített abban, ez a legjobb döntés, amit megadhattam neki. A harmincfős otthonban külön lakrésze volt saját konyhával, fürdőszobával, de az ebédet és a vacsorát mindig közösen költötte el a többiekkel.

És rengeteg programon vett részt. Áprilisban még arról vannak fényképeim, amelyeken kártyázni, memóriajátékozni, tornázni látom az anyukámat. Sőt van róla felvételem, amelyen gyönyörűen énekel. Mert épp jól volt.

Aztán kórházba került, és bár az orvos nem sokkal a halála előtt még azt mondta, megint javulnak édesanyám értékei, három nappal később sajnos fordult a kocka. Normandiában élte le az életét, oda temetjük, és rendkívüli érzés, hogy az otthon minden lakója, a még élő barátai ott akarnak lenni a temetésén. Anyukámat mindenki szerette.”