Nagy élmények kísérik az utóbbi években. A Kossuth téren és a Hősök terén százezrek hallgatták, a tévén át milliók látták. Azóta nem is volt más közszereplése.

A művész azt már kacagva meséli, mit élt meg nemrég egy kisebb szemműtétje során. Betakart arccal feküdt a műtőben, amikor a következőt hallotta az egyik nővértől: „Ennek az úrnak a fényképe ott lógott a nagynéném falán.”

Lubickol a szerepekben

Nevetni, megszólalni vagy kezet csókolni nem volt lehetősége abban a helyzetben, most viszont örömmel konstatálja: a hölgy bizonyára Szabó István mára legendás alkotásában, a Szerelmesfilmben láthatta. A Radnóti Színházban jelenleg két darabban játszik, és van két önálló estje.

A Csehov-darabban például kedves, tudálékos, habókos bácsi vagyok. Mulatságos figura, a nézők is szeretik...

„A térdem néha vacakol”

Közben Bálint András mindent megtesz, hogy szellemileg is, fizikailag is fitt legyen. A bringa és az úszás továbbra sem hiányzik a mindennapjaiból. Csak a bridzs, a kártya és a póker maradt el. Már nincs meg a társaság hozzá. Barátai közül Jordán Tamással napi kapcsolatban van, Márton Andrással telefonon társalognak, Végvári Tamás viszont örökre elment, Szombathy Gyula pedig Balatonalmádiban él.

Tegnap elbicikliztem Nagykovácsiba. Tekertem erdőn keresztül. Jólesett. Ettem egy fagyit, és hazajöttem.

Úszni hetente egyszer-kétszer járok. Régen fél óra alatt ezer métert tettem meg, most már csak hétszázat, de még annak is örülni tudok. Egyébként pedig foglalkoztatom az orvosaimat. A térdem néha vacakol, de még elmondhatom: többé-kevésbé egészséges vagyok.”

„Nem éltünk mézes bödönben”

Nem csak a pályája, az élete is bővelkedik fordulatokban. „Kilencéves voltam, amikor elváltak a szüleim. Tomi öcsémmel anyukámmal maradtunk. Apámmal minden héten egyszer találkoztunk, és évente együtt nyaraltunk. Én is váltam később, mégis nehezen bocsátottam meg apámnak, hogy negyvenévesen új feleséget talált magának. Anyukám azonban mindenre figyelt.

Könyvek, hanglemezek vettek körbe bennünket. Németre, angolra taníttatott. Nem éltünk mézes bödönben vagy fényes buborékban.

Harmadéves főiskolásként harmincnapos útlevéllel, kevéske zsebpénzzel mégis beutaztam Olaszországot. Olcsó helyeken szálltam meg, sőt megtörtént az is, hogy a vonaton aludtam utazás közben. Jóllaktam pizzával, a piacokon vettem gyümölcsöt. A Szerelmesfilm franciaországi forgatása előtt még a távoli rokonunkhoz, anyám unokatestvéréhez is eljutottam Angliába” – emlékezik.

A film megható jelenete: a szerelmét alakító Halász Judit a nyakláncát ajándékozva búcsúzik tőle egy franciaországi vasútállomás peronján. „Ez a lánc vigyázzon rád!” – hangzik el köztük az utolsó mondat, amire a filmbeli Jancsi zavarában félrenéz egy pillanatra. „Nyilván az volt a rendező instrukciója, hogy jöjjek zavarba” – mondja több mint ötven évvel a forgatás után.

„Ott állok a filmbeli Kata előtt megilletődve, hiszen tudom, hogy el fogok menni, és már nem fogunk találkozni. Ez a történet. Hogy aztán vigyázott-e rám a lánc?

Sok szerencsém volt az életben, ez kétségtelen. A tehetség része, hogy az ember felismeri a szerencsét. Rájön, hogy mikor és mire kell igent vagy nemet mondania. Használja-e a képességeit, engedi-e, hogy jó irányba vigyék.

Nemrég a Vígszínház Szalonjában hosszú idő után ismét Halász Judittal hozott össze a sors. „Florian Zeller, a neves francia szerző darabjában egy ötven éve együtt élő házaspárt jelenítettünk meg.

Ott már egy demens, teljesen feledékeny, egykor híres író voltam, és talán a jövőmet vállaltam fel, hiszen velem is előfordul néha, hogy egy név hirtelen nem jut az eszembe

– vallja be mosolyogva.